Ötvenes vagy? Nő vagy? Légy üdvözölve a klubban. Egyet ígérhetek. Nem vagy egyedül, jó sokan vagyunk, akiknek a nyugdíjig még vagy 10-15 évük van hátra.
Mi vagyunk az a generáció, aki még megtapasztalta a régi szocialista rendszert, aki írógépet és indigót használt, a rendszerváltozás környékén járt egyetemre. Mi még el tudjuk olvasni Jókait, nekünk még van türelmünk végiglapozni egy magazint… Mi vagyunk, akik annak idején a kulcsokat csörgettük a tereken. A rendszerváltó nemzedék! És néha úgy tűnik, mi leszünk, akik ennek a levét megisszuk.
Nekünk pedig még legalább 10-12 évet biztosan dolgoznunk kell. Unokáink még nem nagyon vannak, de ha meg is születnek, csak hétvégi nagymamaként leszünk majd bevethetők. Idős szüleinkről viszont már egyre inkább gondoskodnunk kell… Feszített munkatempó mellett is. Vagy fizetnünk kell valakit, aki gondozza őket.
Az X-generáció, amihez tartozunk, még viszonylag népes korcsoport. Talán mi vagyunk azok, akik az elmúlt harminc évben a legtöbb újat kellett, hogy megtanuljuk. A szocializmusba születtünk bele, ahol a kevés is elég volt. Megtapasztaltuk, milyen az, ha valami nincs. Hogy a boltban valami nem kapható, a határt nem lehet csak úgy átlépni és utazgatni a világban… Megtanultuk, hogy csak becsületes munkával, lépésről lépésre, a szamárlétrát megjárva juthatunk előre, fokozatosan megvalósítva álmainkat. Tudtunk várni. Jobban viseltük a Covid miatti bezártságot is, kibírtuk, hogy fenekünkön kellett maradni. Korlátok közt kezdtük felnőtt életünket, ebbe durrant bele a rendszerváltás. Aztán jött a piacgazdaság, és mi fiatal munkaerőként új dolgokat kezdtünk tanulni.
Ha csak a saját szakmámat nézem, ki gondolta volna bő harminc évvel ezelőtt, hogy a gépeléstől eljutunk az online újság szerkesztéséig? Hadd nem mondjam, hogy ez mennyi tanulással járt.
Először a számítógép kezelését, később az internettel való boldogulást kellett elsajátítani, és aztán jött a honlapszerkesztés. Folyton folyvást valami újat kellett és kell tanulni. Miközben minden változott körülöttünk, és éveink száma is egyre gyarapodott. Nagyon fel kellett pörögni, és még ma is úgy tűnik, nyugalmasabb vizekre egyhamar nem evezhetünk. Pedig de ránk férne!
Csak kapkodjuk a fejünket, mikor látjuk, hogy a fiatalok milyen játszi könnyedséggel oldják meg mindazt, amit mi napokig, akár hetekig is tanulunk. Mert igenis tanulékonyak vagyunk, csak a tempó más. De mentségünkre legyen mondva, mi még nem mobiltelefonnal a kezünkben születtünk, nem cseten ismerkedtünk, mi még kézzel írtunk annak idején hosszú szerelmes leveleket. De szép is volt!
Ők már azt tanulták meg, hogy törtetni kell, úgy lehet célt érni. Miközben csodálkozva figyeljük, hogy az utánunk jövők mennyivel magabiztosabbak és mennyire tág látókörűek. Nyelveket beszélnek, utaznak… Nekik már mi számítunk begyepesedett gondolkodásúnak.
Mi vagyunk a láthatatlan generáció. Az ötvenes éveikben járó nők már nem hamvasak, nem olyan kívánatosak, mint fiatalabb korukban. Gyermekeink már többnyire felnőttek, sokan elváltunk. Jó páran magányosan élünk, hiszen láthatatlanságunk miatt nemigen vesznek észre bennünket a korban hozzánk illő férfiak. Ők már a 10-15 évvel vagy még fiatalabb generációk hölgytagjait vizslatják, erőt vesz rajtuk a kapuzárási pánik. Ez az az életkor, amikor – kár szépíteni – a klimaxszal együtt sokunknál kopogtatnak az első krónikus betegségek is.
Kevés köztünk a vezető beosztású. Mi vagyunk az úgynevezett megbízható munkaerő, aki mindig flottul, becsülettel elvégzi a munkát, akire rá lehet pakolni a terheket. Mégis attól rettegünk, hogy milyen nyugdíjat kapunk majd több évtizedes munkánkért. És mikor mehetünk nyugdíjba? Merhogy mi vagyunk az a generáció, ami ha hirtelen kiesik a munkaerőpiacról, már nem lesz pótolható.
Mi vagyunk azok, akik unokákra vágyunk, akik tortát akarunk sütni a szülinapjukra. Mindent megteszünk azért, hogy szüleink életét még évekkel meghosszabbítsuk… Mi vagyunk azok, akik még utazgatnánk a világban. Ha lenne kivel… Akik még képesek vagyunk valami újat tanulni. És igen, lélekben sokan arra készülünk, hogy nekünk a nyugdíjkorhatár csak egy dátum lesz, mert ahhoz, hogy megéljünk, folytatni kell a munkát.
Mi, ötvenes éveikben járó nők egészen mások vagyunk, mint anyáink, hát még nagyanyáink. Nem hordunk fejkendőt, kötényruhát.
Igyekszünk magunkat formában tartani, egészségesen táplálkozunk, ősz hajtincseinket festékkel leplezzük… Habár a tükörből már nem az a nő néz vissza ránk, mint fénykorunkban, és a régebben vásárolt ruha is valahogy máshogy áll rajtunk, még mindig fiatalosak vagyok. Ha fiatalok már nem is lehetünk.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
