A koronavírus-járvány erősödése miatt péntektől életbe lépő szigorúbb zárlatra készülnek Izraelben – jelentette a helyi média csütörtökön.
Megteltek az élelmiszerüzletek,
a szokásos hétvégi bevásárlás mellett tartós élelmiszerekkel is megtöltik bevásárlókosaraikat az emberek,
a médiában pedig az új kijárási korlátozásokat ismertetik az éjfélkor kezdődő „hermetikus” zárlat előtt.
Szerdán kissé csökkent az új fertőzöttek száma az előző napok nyolcezernél nagyobb számaihoz képest, a 129 711 tesztből 7820 bizonyult pozitívnak, ami a tesztek 6,2 százalékát jelenti.
Az egészségügyi hatóságok nyilvánosságra hozták a már beoltottak második oltására vonatkozó szabályokat, mert
jövő héten megkezdik az első, már december végén beoltott csoportok újraoltását a 3 hét elteltével.
A Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag második dózisát általában ugyanazon a helyen fogják beadni, ahol az elsőt, a kórházakban, illetve a rendelőintézetekben, de aki rendelőben kapta, az jelentkezhet az azonos egészségbiztosítóhoz tartozó más rendelőintézetekben is.
Az első után 21 nappal kell beadni a második oltást, de
az első adag után 35 napig megőrzik mindenki számára az oltóanyagot,
és ezen időszak alatt bármikor kérni lehet a beadását. Akik az első oltás után, még védettségük kialakulása előtt elkapják a fertőzést, azokat nem oltják be a második dózissal.
Izraelben szerdán 91 300 új oltást adtak be,
jelenleg a lakosság 17,5 százaléka, mintegy 1,6 millió ember részesült a koronavírus elleni oltás első adagjából.
Egyelőre a hatvan évnél idősebbek, az egészségügyi és a biztonsági dolgozók és a veszélyeztetett csoportokhoz tartozók kaphatnak oltást.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »