A kórházhálózat optimalizálásának elhalasztását kéri a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), egyebek mellett a mentőszolgálat folyamatban levő reformjára hivatkozva.
Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt Jozef Božik, a ZMOS elnöke, Simony polgármestere.
Amikor 2021-ben jóváhagyták az optimalizálást, egyúttal ígéretet tettek, hogy párhuzamosan létrehozzák a mentőállomások új hálózatát. (…) Ez nem történt meg
– szögezte le Božik, hozzátéve, enélkül az optimalizálás veszélybe sodorja az egészségügyi ellátást.
A ZMOS elnöke egyúttal megismételte,
a társulás továbbra is elutasítja öt szülészet megszüntetését, és nem ért egyet a sürgősségi gyermekellátásban tervezett változásokkal sem. Rámutatott, hogy a következő fázisban további 15 ilyen készültség megszüntetése szerepel a tervben.
Mindent megteszünk, hogy megmaradjanak az érintett járásokban a gyermeksürgősségi rendelők, még ha lerövidített ügyelettel, csak este 8-ig fognak is működni
– tette hozzá.
A ZMOS emellett másfajta kommunikációt vár a minisztériumtól.
Arra kérjük a miniszter asszonyt, vonja be az egyes munkacsoportokba a ZMOS szakértőit, akik készek részt venni a megbeszéléseken abból a célból, hogy tudjuk, milyen terveket készít elő a minisztérium
– jegyzete meg Božik azzal, hogy a társulás tudja a legjobban, mi a helyzet az érintett régiókban.
Az optimalizáció elhalasztását akarja elérni a Szlovákiai Kórházak Szövetsége is, szerinte a reform nincs megfelelően előkészítve, és nem lehet 2024 elején beindítani.
A szövetség reméli, lesz politikai akarat az ideális esetben egyéves halasztásra. A kinevezését követően Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter kijelentette, mindenekelőtt az optimalizáció ügyével fog foglalkozni.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »