A KKA-ról tárgyaltak a Magyar Szövetség képviselői a kulturális minisztérium államtitkárával

A KKA-ról tárgyaltak a Magyar Szövetség képviselői a kulturális minisztérium államtitkárával

A Magyar Szövetség képviselői a magyar kultúra napján a kulturális minisztérium államtitkárával, Tibor Bernaťákkal tárgyaltak a szlovák kormányhivatalban a Kisebbségi Kulturális Alapot érintő változásokról. A petíció kezdeményezői közül Orosz Örs alelnök, Mózes Szabolcs elnökségi tag és Őry Péter Csallóközcsütörtök polgármestere vettek részt a tárgyaláson – közölte a Magyar Szövetség.

A párt közleménye szerint a Kisebbségi Kulturális Alap megmaradhat és javulhat a működése is, legalábbis erre kaptak ígéretet a Magyar Szövetség politikusai.

Hírdetés

A kulturális államtitkár elismerte, hogy nincs kőbe vésve az alap megszüntetésére vonatkozó törekvés és a következő hetekben a Magyar Szövetség javaslatára elindulhat egy széleskörű egyeztetés az alap hatékony működését illetően, hiszen jócskán van mit megreformálni rajta.

fogalmaz közleményében a Magyar Szövetség, mely szerint „a magyar érdekképviselet feladata, hogy felszólaljon és lépéseket tegyen, ha kisebbségi intézményeink veszélybe kerülnek”. 

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »