A világ sörpiacának egyik meghatározó szereplője, a holland Heineken is távozik az orosz piacról – derült ki a cég közléséből.
A vállalat a folytatódó orosz-ukrán háború miatt döntött így, mert a jelenlegi helyzetben nem tartja működőképesnek a gazdasági működést a piacon, ezért aztán érdekeltségeinek eladását választotta.
Az év végéig még 1800 alkalmazottja megkapja a fizetését, közben pedig a helyi szereplőkkel tárgyalva értékesíti az orosz üzletrészét, de annak eladásából nagyságrendileg 400 millió eurós veszteségre számít. Már a szankciók hatására befejezték a termelést és az ehhez kapcsolódó értékesítés-ösztönzést, de a fennmaradó helyzet a távozás felé vitte a hollandokat, akik bíznak a háború minél előbbi befejezésében.
A Heineken a világ második legnagyobb sörgyártója, jelentős piaci részesedéssel Szlovákiában és Magyarországon is. A cég termékei a világ 174 országában kaphatók. Percenként mintegy tizenkét és fél ezer palack Heinekent fogyasztanak el világszerte, ami évi 22 millió hektoliter sört jelent a korábbi adatok alapján, s gyártóként hetvennél is több országban vannak jelen.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »