A hazai segélyszervezetek folyamatosan segítik az Ukrajnából menekülőket

A hazai segélyszervezetek folyamatosan segítik az Ukrajnából menekülőket

A segélyszervezetek folyamatosan segítik a határon innen és a határon túl is az ukrajnai menekülteket – írja az MTI.

Az Ökumenikus Segélyszervezet az MTI-nek szombaton küldött közleményében kiemelte: már helyi családok által befogadott menekülteket is támogatnak a határ közeli településeken. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és önkéntesei, a Katolikus Karitász helyi segítőpontjával szoros együttműködésben, továbbra is azonnali segítséget nyújtanak a Barabásra érkező menekülteknek. Az elmúlt napokban több száz menekült Záhonyra szállítását is segítették – tették hozzá. A szervezet munkatársai az Ukrajnából érkező és Barabáson áthaladók segítése mellett az összes, menekülteket befogadó helyi családdal folyamatosan kapcsolatban állnak. A családokat napi rendszerességgel hideg élelemmel, hetente többször pedig főzéshez szükséges alapanyagokkal látják el – írták.

Az Ökumenikus Segélyszervezet helyben dolgozó önkéntesei és munkatársai folyamatosan felmérik és kielégítik a szomszédos települések igényeit is. Gelénes, Vámosatya, Tiszaszalka és Csaroda falvakban számos olyan befogadó családnál laknak ukrán vagy kárpátaljai magyar menekültek, akiknek szintén élelmiszerre és higiénés eszközökre van szükségük – tudatták. Emlékeztettek: az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján is több, közösségi szállón és családoknál lakó menekült élelmezését is segíti.

A háború kezdete óta több kamionnyi élelmiszer és higiénés szerekből álló adományt szállított a háború elől menekülő családok ellátásáért a határ menti régióba. Eközben folyamatosan működteti segítő pontjait a határ mindkét oldalán, a beregsurányi határátkelő ukrajnai oldalán, illetve a magyarországi Barabás településen is.

Hírdetés

Debreceni, miskolci és budapesti intézményeiben krízis szálláshelyeket alakított ki, a fővárosban pedig további szállásokat támogat. Mint írták, a segélyszervezet 1353-as adományvonalának hívásával 250 forinttal lehet támogatni a bajbajutottakat. A szervezet pénzadományokat is fogad az oldalukon, illetve az 11705008-20464565 számlaszámon is.

A Baptista Szeretetszolgálat közleményben tudatta, hogy pénteken 12 tonna segélyszállítmányt juttatott el Kárpátaljára. Mint írták, a háború első napjától juttatnak el adományokat Kárpátaljára a kialakult élelmiszerhiány enyhítésére. Ennek részeként pénteken a szeretetszolgálat hét teherautója kelt át a határon, és a héten további három tonna rakományt is vittek partnerszervezeteiknek.

Az adományok leginkább tartós élelmiszerből, konzervekből, tésztából, cukorból, édességből, üdítőből, higiéniai termékekből és takarókból álltak – írták, emlékeztetve: az ukrajnai menekültek megsegítésére továbbra is várják az adományokat ezen a linken, a 1355-ös baptista segélyvonal 300 forintot érő hívásával vagy a 10918001-55555555-55555555 bankszámlaszámra utalással. 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »