„A halál és élet harcba szállt” – Megszavazta az Európai Parlament, hogy az abortusz legyen alapvető emberi jog

„A halál és élet harcba szállt” – Megszavazta az Európai Parlament, hogy az abortusz legyen alapvető emberi jog

A halál civilizációját terjesztő liberális világerő ismét támadásba lendült: az Európai Unióban alapjoggá akarják tenni az abortuszt. Vajon a szavakban igen, de a tettekben kevéssé családbarát Fidesz ki mer-e állni a mai szavazáson az Európa Parlamentben az Alaptörvényben általuk rögzített magzati élet védelmében?

Franciaország nemrég alkotmányba foglalta az abortuszhoz való „jogot”. Ezzel a terméketlenség divatjának már eddig is pusztító járványát kívánja tovább terjeszteni – immár minden megkötés nélkül és egész földrészünkön. Emmanuel Macron francia elnök március 14-én az Európai Parlamentben már azt követelte, hogy az „abortuszhoz való jogot” foglalják bele az Európai Unió Alapjogi Chartájába is. Az EP-képviselők április 11-én, azaz éppen ma fognak szavazni erről a kérdésről!  Ha elfogadják, akkor az európai közösség minden más nemzetével együtt mindannyian egy könyörtelenül gyilkos zsarnokság alávetettjei leszünk. Ráadásul az önvédelem és a nemzeti szuverenitás és közjó alapját képező testi és lelki termékenység témájában eddig sorra nemzetárulóként tevékenykedő magyar diplomácia teljesítménye sem sok jóval kecsegtet. Láthattuk ugyanis, hogy 2022 szeptemberében a magyar küldöttség is megszavazta az ENSZ közgyűlésén az abortuszt „alapvető emberi jognak”. Erre a Mi Hazánk Mozgalom hívta fel a figyelmet egy sajtótájékoztató keretében:

A Fidesz EP-képviselői e fontos témában meghozandó holnapi döntésről most sem riadóztatták a magyar közvéleményt, és szótlanok maradtak a témában az általuk szócsőként fenntartott kormányzati sajtómédiumok is. A baloldal családellenességét ismerve ismét egyedül a Mi Hazánk Mozgalom vállalja a szükségszerű feladatot és emeli fel szavát a magyar és európai anyák és magzatgyermekeik védelmében. Itt és most csak afféle „féktávolságon belüli” harsány felkiáltásra van időnk és lehetőségünk.  A Tízparancsolatnak ezt az intését idézzük: „Ne ölj!”  Ne engedjük meg, hogy a nemzetek legkisebb és legártatlanabb tagjait, a magzati életkorú gyermekeket maholnap minden megkötés nélkül legyilkolhassák az anyaméheken kívül és belül is vérontásra szomjazó heródesek!  Mindenáron meg akarjuk óvni a magzatkorú gyermekeket és az őket sajnos sokszor teherként hordó, gyermekeikkel együtt áldozattá tett anyákat, apákat.

Kevesen vállalják ezt a harcot, de akik igen, azok bátran és hitelesek teszik. Néhány napja életvédő szervezetek tüntettek a budapesti Francia Nagykövetség előtt a természettörvénnyel szemben álló francia alkotmányozás ellen és akadnak még olyan élő lelkiismeretű, bátor főpásztorok is Európában, akik szerint érvényesen nem lehet az Alapjogi Charta része az úgynevezett „abortuszhoz való jog”. Ez a „jog” ugyanis ellenkezik a minden élő felett 4 milliárd éve úr Természet jogával, a Teremtő Isten és a józan emberek törvényeivel, erkölcseivel is.

Hírdetés

Amit még tehetünk, azt a Citizengo szavazási felhívása mutatja: aláírásunkkal csatlakozzunk mi is az életpárti kérelem csaknem kétszázezer aláírójához és ekként fejezzük ki elkötelezettségünket az élet és termékenység pótolhatatlan értéke mellett!

Szólítsuk fel a magyar EP-képviselőket, hogy utasítsák el ezt a szörnyeteg tervezetet, védjék meg a magzatgyermekeket és mentsék a még meg nem édesült anyákat! Júniusban az európai parlamenti választásokon pedig szavazzunk a Mi Hazánk Mozgalom listájára, hogy következetes munkájukkal felelős, élet- és normalitáspárti magyar politikusok képviseljék hazánkat.

Életre fel tehát egy termékeny anyaországért, melyben minden megfogant magzatgyermek áldott ajándéknak érezhetnek a korábban magukat terhesnek érző szülők! Utasítsuk el azt a „törvénykezést”, amire hivatkozva az emberiség közjavát (bonum commune) képező testi és lelki termékenység ellen akarnak indítani némelyek egy újabb, ezúttal minden eddigi világégésnél pusztítóbb háborút! Ők azok a hatalomgyakorlók, akik nem most már nem csak a múltat, hanem azzal együtt a jövőnket is végképp el akarják törölni. Az 1960-as évek óta világszerte mintegy másfél milliárd magzatgyermek és hárommilliárd szülő esett az abortuszdiktatúra áldozatául. Ez kétszerte több, mint az emberi történelemben följegyzett összes háború összes áldozatának lélekszáma! Mi, magyarok törvényhozóink heródesi zsarnoksága miatt több mint hétmillió magyar magzatgyermeket, az ő gyermekeiket, unokáikat és utódaikat, vagyis honfitársaink egész sorát vesztettük el úgy, hogy közben sajnos nem megbűnhődtük, hanem mindig újra és újra kihívtuk és kihívjuk magunk ellen „a múltat s jövendőt.” (Lásd: Kölcsey Ferenc: Himnusz) Itt a legfőbb ideje, ha még nem késő, hogy egy minden emberveszteségünket felsoroló tetemrehívással elszámoltassuk mindazokat, akik 1956 júniusa óta ítéletvégrehajtóvá tett nőgyógyászaikkal kivéreztették a magyarságot. Életre fel, békét az anyaméhben!

Téglásy Imre – Halász Géza (Magyar Jelen)

 


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »