A hagyományos család a társadalom alapegysége

A hagyományos család a társadalom alapegysége

0925-hanko.jpg

Tisztelt Professzor Asszony! Tisztelt Konferencia!

Nem kis bátorságra vall, 2024-ben nemzetközi konferenciát rendezi az identitás kérdésének közéleti megjelenéséről. De sajnos szükségszerű!

Bár ha itt Európában is úgy tekintenének a világra, mint Székelypeteken, akkor ma nem lennénk itt! De jó világ is lenne az!

Hírdetés

Vasárnap Székelypeteken egy olyan faluban jártam, amely a második magyar világban éppen egy kilométerre esett távolabb a határtól és így maradt Romániában, de egy most kétszáz lelkes magyar falu 200 éves, kormányzati támogatásból és székely emberek adományaiból tegnap felszentelt és megújult református temploma telt meg. Telt meg, és hívő és büszke magyarok, székelyek, gyönyörű családok ünnepeltek együtt! És nem volt kérdéses semmilyen identitás!

Miért is kell az identitásról konferenciát rendezni, hiszen a világnak és főként Európának vannak fontosabb problémái.

A glóbuszt háborúk terhelik, sőt, egyes nukleáris hatalmak vezetői már úgy dobálóznak a világháború kifejezéssel, mintha az valami hétköznapi ügy lenne.

A világgazdaság krízisről krízisre bukdácsol: az infláció, a szankció, a konjunktúra a kisiskolásoknak is ismerős, sőt, érthető szavakká válnak.

A Föld lakói folyamatos mozgásban vannak: milliók indulnak el a hazájukból, hogy jobb életet keressenek, köztük tízezrével olyanok is, akik erőszakkal akarják a saját kultúrájuk, vallásuk, identitásuk képére formálni azokat az országokat, ahova – sokszor illegálisan – belépnek.


Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »