A háborús menekültáradat terhe ismét az önkormányzatok vállát nyomja- VIDEÓ

A háborús menekültáradat terhe ismét az önkormányzatok vállát nyomja- VIDEÓ

Krízishelyzet van, a keleti szomszédságunkban háború dúl, amelynek következtében 250 ezer ukrajnai menekült érkezett az országba és várhatóan ez a szám tovább emelkedik majd. A háborút azonban nem a civilek választották, éppen ezért a Csallóközben is rengetegen megmozdultak, hogy segítő kezet nyújtsanak a menekülteknek. A Szóbeszéd stúdiójában ezúttal Fenes Iván, Balódi László és Hájos Zoltán polgármesterekkel beszélgettünk arról, hogy ebben a kényszerhelyzetben milyen feladatok hárulnak az önkormányzatokra.

Az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága szerint 10 millió ukrán lesz kénytelen elhagyni a lakhelyét a háború miatt, de már most elmondható, hogy ekkora menekültáradat nem volt még a közel-keleti háborúk után sem. A megfelelő állami koordinációs csapat, tájékoztatás és hatékony támogatás híján az önkormányzatok nagyon nehezen viselik a rájuk nehezedő nyomást. 

Hírdetés

Mi is azt szeretnénk, hogy ez a helyzet mielőbb megoldódjék és tudjanak hazamenni. Most a szükségben segítünk, de utána majd segítsük a hazatérésüket is, mi pedig itt továbbra is élhetjük a zavartalan életünket. – hangsúlyozta Fenes Iván, Bős polgármestere.

Ez egy hasonló történet, mint a Covid elején. Nagyon sok okos és érdekes kijelentés a kormány felől a médiában és a teher ismét az önkormányzatok vállán van. Temérdek kérdés van, választ azonban nem kapunk – hangsúlyozta.

A beszélgetés során a polgármesterek megosztották velünk eddigi tapasztalataikat is, valamint arra is választ kaptunk, hogy az önkormányzatok számára mi jelenti a legnagyobb kihívást, és hogy mi az, amire a legnagyobb szükség van ebben a krízishelyzetben.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »