Idén a Csemadok Országos Választmányának Gyurcsó István-díját Jégh Izabella és Dunajszky Géza kapta.
… és nekem kötelességem ezt teljesíteni”. A pozsonypüspöki Jégh Izabella beszélgetésünk során gyakran hangsúlyozta, hogy a Teremtőtől, a Jóistentől kapta a megbízatást és ő is ad erőt neki, hogy a rábízott feladatokat maradéktalanul végrehajthassa. Aki őt ismeri, márpedig alig van a felvidéki magyarság körében, aki nem, sőt a határon túliak közül is nagyon sokan, pontosan tudja, hogy a munkáját mindig teljes erejével, kiemelkedő színvonalon elvégzi.
A Pozsonypüspökin született és máig ott élő Jégh Izabella kultúrakedvelő családban nőtt fel, már gyerekként örökmozgó volt, az iskolában szavalt, táncolt, mindig valamit szervezett, a közösségi munka már fiatal korától nagyon közel állt hozzá. A Csemadok pozsonypüspöki helyi szervezetének 57 éve tagja, különböző tisztségeket töltött be, jelenleg a szervezet alelnöke. Élete során bárhol volt a munkahelye, munkahelyi kötelességei mellett is talált időt arra, hogy kultúrális tevékenységet folytasson, szervezzen, szavaljon, ott tegye hasznossá magát, ahol éppen kell. És képességeire szükség volt a helyi önkormányzatban is, ahol képviselőként derekas munkát végzett és végez a mai napig. A Csemadok, mint a felvidéki magyarság bástyája azonban mindig a legfőbb helyen szerepelt tevékenysége listáján. Közéleti és kulturális munkája elismeréseként számtalan díjban részesült már, most pedig neki ítélték a Gyurcsó István-díjat.
Hogyan fogadta az elismerésről szóló hírt? – kérdeztem.
„Hitetlenkedve, mert rögtön az jutott az eszembe, hogy biztosan lehettek volna mások, akik jobban megérdemelnék ezt a díjat. Aztán meg az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy ezt a díjat ugyan én kapom, de nemcsak az enyém. Azé az egész közösségé, akikkel együtt dolgozunk, az elismerés, a siker az övék is, mindazoké, akik még éltetjük itt a magyar kultúrát, akik mindent megtesznek azért, feláldozva idejüket, energiájukat, hogy még sokáig legyen magyar szó, magyar meggyőződés, magyar önazonosság ezen a már szórványnak számító településen. Aztán meg felidéződött bennem Gyurcsó István alakja, akit volt szerencsém személyesen ismerni, verseit gyakran szavaltam és a mai napig sokszor idézgetem ikonikus sorait megmaradásunkról, anyanyelvünk, jövőnk féltéséről. Nagy megtiszteltetés az ő nevét viselő díjat átvenni”
– válaszolta.
Ez a díj kiemelkedő helyet foglal el kitüntetései sorában, pedig számos rangos díj birtokosa, amellyel elismerték munkáját. Megkapta Pozsony megye Zoch Sámuel Díját, a Remény Embere kitüntetést a Remény Katolikus Hetilaptól, Magyarországról a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, az Ex Libris Díjat, a Csemadok megalakulásának 70. évfordulójára a szövetség elismerését, 2019-ben pedig Pozsony főpolgármesterétől, Matúš Vallótól a Főpolgármesteri Díjat. Ez utóbbi egyben annak elismerése is volt, hogy hosszú ideje szervezi példás körültekintéssel, sokrétűen és magas színvonalon a Pozsonyi Városi Kulturális Napokat, amelynek gazdag programjában mindenki megtalálja a neki leginkább megfelelőt.
Beszélgetésünk alatt említést tett arról is, hogy mennyire megviselte a kulturális életet a koronavírus-járvány. Az átláthatatlan és szüntelenül változó intézkedések miatt nem lehetett tömeges rendezvényeket megvalósítani, elmaradtak a színházi előadások, de a Pozsonypüspöki írásos említésének 800. évfordulója alkalmából tervezett több rendezvény is, illetve áttolódtak a következő évekre. Véleménye szerint, ha az idén már lazulnak is az intézkedések, újra kell gondolni és újra kell a kezdetektől szervezni a kulturális életet. Szerencsére Pozsonypüspökin még van egy törzsközönség, mely igényli a színvonalas rendezvényeket. És Jégh Izabella bízik abban is, hogy talán lesz, aki idővel a helyébe áll és ugyanolyan szívügyének tekinti majd a közösség szolgálatát, ahogy ő. Persze, az még odébb van, hiszen nála tervekből nincs hiány, és onnan fentről, a Jóistentől nemcsak megbízást, hanem eddig még erőt is kapott azok megvalósításához. Kívánjuk, hogy ez az erő sokáig kísérője, sajátja legyen!
Dunajszky Géza Csemadokban végzett munkája, szervezői tevékenysége, de publicisztikai munkálkodása is már-már felbecsülhetetlen mértékű és értékű. Személyére valóban ráillik, hogy egész élete a kultúrában, az értékteremtésben, teljes odaadással és önfeláldozóan a felvidéki közösségért telt. A Kassa-vidéki járásban, Debrődön született, alapiskoláit is ott kezdte, majd Szepsiben folytatta, ahol 1962-ben érettségizett. Eztán felvételizett a Nyitrai Pedagógiai Fakultásra, ahol 1966-ban matematika-zene szakos tanári oklevelet szerzett.
Beszélgetésünk során a kezdetekről szólva felemlegette, hogy kedves tanító nénije, Pruszák Aranka terelgette apró gyerekként a művészetek, az irodalom, a szereplés felé, így tehát egészen nyilvánvaló volt, hogy alapiskolásként, középiskolásként, majd főiskolásként sem tért le erről az útról.
„Ötvenkilenctől vagyok a Csemadok tagja. Nagyon természetes volt, hogy ehhez a nagy családhoz csatlakozzam. Akkor úgy tartottuk, hogy ez az a közösség, amely mintegy burkot von körénk, a hontalanság évei után itt magunkra találhatunk, megélhetjük közösségi élményeinket, elsajátíthatjuk kultúránk, hagyományaink, örökségünk gyöngyszemeit és azokat bemutathatjuk másoknak is. A szó legnemesebb értelmében család voltunk egy-egy helyi szervezetben, de a nagy Csemadok szervezet kötelékében is. A főiskolai évek alatt aztán társaimmal együtt szinte tobzódtunk a teendőkben. A nyitrai főiskolás évek idején lettem a Csemadok főiskolai szervezetének elnöke, irodalmi színpadot, énekkart, népi zenekart, tánccsoportot és esztrádcsoportot szerveztünk a főiskolásokból. Mi kezdeményeztük a Fórum főiskolai irodalmi havilap kiadását, ebbe rengeteg munkát fektettem, de megérte. Mint ahogy a sok erőfeszítés és munka ellenére megérte elindítani a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarát is, amely ma már történelminek számító hosszú működése során számtalan elismerést szerzett”
– nyilatkozta.
A főiskolai évek után a zoboralji falvakban tanított és minden iskolában énekkart vezetett, a községekben pedig a kultúréletet szervezte. A Csemadok Központi Bizottságának vezetői is felfigyeltek rendkívüli képességeire és szorgalmára, ezért 1979-től már az ének-zenei szakelőadói osztály vezetőjévé nevezték ki. A Központi Bizottságban végzett munkája végül 1992-ben ért véget, amikor a Csemadokot az állami támogatás megvonásával úgymond kivéreztették. Több évtizedes tevékenysége alatt olyan nagyszabású versenyek, rendezvények, fesztiválok szervezése kötődött a nevéhez, mint a Kodály-napok, a Csengő énekszó, a Zendülő ének.
„Amióta megtudtam, hogy Gyurcsó István Díjban részesítenek, sokat gondolok a névadóra, a tisztelt és szeretett Gyurcsó Istvánra, aki mindig második apámként állt mellettem. Húsz évig dolgoztunk együtt, de már a főiskolás évek alatt is kapcsolatban voltunk. Tőle hallottam például nagyon valós történeteket a felvidéki magyarság Csehországba telepítéséről, a megélt kálváriákról, a hontalanság éveiről. Minden tudását, tapasztalatát igyekezett átadni, rendkívüli szervezői képességei voltak, mindenkivel szót értett és nagyon aggódott az itteni magyarságért, mint az a verseiben is nyomon követhető”
– hangsúlyozta.
Dunajszky Géza napjainkban sem tétlenkedik és az elmúlt években sem tette. Olyan rendkívül szomorú és eddig feltáratlan, illetve elhallgatott és eltitkolt téma feldolgozásának veselkedett neki, mint a második világháború utáni elképesztő és értelmetlen tömegmészárlások történetének feltárása, a tettesek és áldozatok kilétének felderítése, beazonosítása, a legyilkolt magyar leventék élettörténetének és tragédiájának bemutatása. Könyvei sorra jelennek meg e témában és tervei szerint ezeket a civil társadalom legszélesebb rétegeinek, de még a parlamenti képviselőknek is szeretné eljuttatni, hogy tudomásukra jusson mindaz a jogellenesség, sérelem, megpróbáltatás, amely a felvidéki magyarság történelmének hiteles, de máig nyilvánosságra nem jutott része.
Milyen érzésekkel veszi át a díjat? – kérdeztem.
„Számos kitüntetéssel, díjjal ismerték el eddigi szervezői és írói tevékenységemet, az állami kitüntetések igazán rangosak, mégis azokat tartom a legnagyobb becsben, amelyeket a civil társadalom, a közösségek ítélnek meg. Ilyen volt a felvidéki Civil Becsületrend és ilyen a mostani Gyurcsó István Díj is. Örülök, hogy átvehetem, és úgy érzem, ez a díj is arra kötelez, hogy amíg bírom, tegyek ezért a közösségért” – felelte.
Ehhez kívánunk erőt és kiváló munkakedvet!
(Benyák Mária/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
