Idén a Csemadok Országos Választmányának Gyurcsó István-díját Jégh Izabella és Dunajszky Géza kapta.
Jégh Izabella: „föntről kaptam a feladatot…
… és nekem kötelességem ezt teljesíteni”. A pozsonypüspöki Jégh Izabella beszélgetésünk során gyakran hangsúlyozta, hogy a Teremtőtől, a Jóistentől kapta a megbízatást és ő is ad erőt neki, hogy a rábízott feladatokat maradéktalanul végrehajthassa. Aki őt ismeri, márpedig alig van a felvidéki magyarság körében, aki nem, sőt a határon túliak közül is nagyon sokan, pontosan tudja, hogy a munkáját mindig teljes erejével, kiemelkedő színvonalon elvégzi.
A Pozsonypüspökin született és máig ott élő Jégh Izabella kultúrakedvelő családban nőtt fel, már gyerekként örökmozgó volt, az iskolában szavalt, táncolt, mindig valamit szervezett, a közösségi munka már fiatal korától nagyon közel állt hozzá. A Csemadok pozsonypüspöki helyi szervezetének 57 éve tagja, különböző tisztségeket töltött be, jelenleg a szervezet alelnöke. Élete során bárhol volt a munkahelye, munkahelyi kötelességei mellett is talált időt arra, hogy kultúrális tevékenységet folytasson, szervezzen, szavaljon, ott tegye hasznossá magát, ahol éppen kell. És képességeire szükség volt a helyi önkormányzatban is, ahol képviselőként derekas munkát végzett és végez a mai napig. A Csemadok, mint a felvidéki magyarság bástyája azonban mindig a legfőbb helyen szerepelt tevékenysége listáján. Közéleti és kulturális munkája elismeréseként számtalan díjban részesült már, most pedig neki ítélték a Gyurcsó István-díjat.
Hogyan fogadta az elismerésről szóló hírt? – kérdeztem.
„Hitetlenkedve, mert rögtön az jutott az eszembe, hogy biztosan lehettek volna mások, akik jobban megérdemelnék ezt a díjat. Aztán meg az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy ezt a díjat ugyan én kapom, de nemcsak az enyém. Azé az egész közösségé, akikkel együtt dolgozunk, az elismerés, a siker az övék is, mindazoké, akik még éltetjük itt a magyar kultúrát, akik mindent megtesznek azért, feláldozva idejüket, energiájukat, hogy még sokáig legyen magyar szó, magyar meggyőződés, magyar önazonosság ezen a már szórványnak számító településen. Aztán meg felidéződött bennem Gyurcsó István alakja, akit volt szerencsém személyesen ismerni, verseit gyakran szavaltam és a mai napig sokszor idézgetem ikonikus sorait megmaradásunkról, anyanyelvünk, jövőnk féltéséről. Nagy megtiszteltetés az ő nevét viselő díjat átvenni”
– válaszolta.
Ez a díj kiemelkedő helyet foglal el kitüntetései sorában, pedig számos rangos díj birtokosa, amellyel elismerték munkáját. Megkapta Pozsony megye Zoch Sámuel Díját, a Remény Embere kitüntetést a Remény Katolikus Hetilaptól, Magyarországról a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, az Ex Libris Díjat, a Csemadok megalakulásának 70. évfordulójára a szövetség elismerését, 2019-ben pedig Pozsony főpolgármesterétől, Matúš Vallótól a Főpolgármesteri Díjat. Ez utóbbi egyben annak elismerése is volt, hogy hosszú ideje szervezi példás körültekintéssel, sokrétűen és magas színvonalon a Pozsonyi Városi Kulturális Napokat, amelynek gazdag programjában mindenki megtalálja a neki leginkább megfelelőt.
Beszélgetésünk alatt említést tett arról is, hogy mennyire megviselte a kulturális életet a koronavírus-járvány. Az átláthatatlan és szüntelenül változó intézkedések miatt nem lehetett tömeges rendezvényeket megvalósítani, elmaradtak a színházi előadások, de a Pozsonypüspöki írásos említésének 800. évfordulója alkalmából tervezett több rendezvény is, illetve áttolódtak a következő évekre. Véleménye szerint, ha az idén már lazulnak is az intézkedések, újra kell gondolni és újra kell a kezdetektől szervezni a kulturális életet. Szerencsére Pozsonypüspökin még van egy törzsközönség, mely igényli a színvonalas rendezvényeket. És Jégh Izabella bízik abban is, hogy talán lesz, aki idővel a helyébe áll és ugyanolyan szívügyének tekinti majd a közösség szolgálatát, ahogy ő. Persze, az még odébb van, hiszen nála tervekből nincs hiány, és onnan fentről, a Jóistentől nemcsak megbízást, hanem eddig még erőt is kapott azok megvalósításához. Kívánjuk, hogy ez az erő sokáig kísérője, sajátja legyen!
Dunajszky Géza: egy élet a közösségért
Dunajszky Géza Csemadokban végzett munkája, szervezői tevékenysége, de publicisztikai munkálkodása is már-már felbecsülhetetlen mértékű és értékű. Személyére valóban ráillik, hogy egész élete a kultúrában, az értékteremtésben, teljes odaadással és önfeláldozóan a felvidéki közösségért telt. A Kassa-vidéki járásban, Debrődön született, alapiskoláit is ott kezdte, majd Szepsiben folytatta, ahol 1962-ben érettségizett. Eztán felvételizett a Nyitrai Pedagógiai Fakultásra, ahol 1966-ban matematika-zene szakos tanári oklevelet szerzett.
Beszélgetésünk során a kezdetekről szólva felemlegette, hogy kedves tanító nénije, Pruszák Aranka terelgette apró gyerekként a művészetek, az irodalom, a szereplés felé, így tehát egészen nyilvánvaló volt, hogy alapiskolásként, középiskolásként, majd főiskolásként sem tért le erről az útról.
„Ötvenkilenctől vagyok a Csemadok tagja. Nagyon természetes volt, hogy ehhez a nagy családhoz csatlakozzam. Akkor úgy tartottuk, hogy ez az a közösség, amely mintegy burkot von körénk, a hontalanság évei után itt magunkra találhatunk, megélhetjük közösségi élményeinket, elsajátíthatjuk kultúránk, hagyományaink, örökségünk gyöngyszemeit és azokat bemutathatjuk másoknak is. A szó legnemesebb értelmében család voltunk egy-egy helyi szervezetben, de a nagy Csemadok szervezet kötelékében is. A főiskolai évek alatt aztán társaimmal együtt szinte tobzódtunk a teendőkben. A nyitrai főiskolás évek idején lettem a Csemadok főiskolai szervezetének elnöke, irodalmi színpadot, énekkart, népi zenekart, tánccsoportot és esztrádcsoportot szerveztünk a főiskolásokból. Mi kezdeményeztük a Fórum főiskolai irodalmi havilap kiadását, ebbe rengeteg munkát fektettem, de megérte. Mint ahogy a sok erőfeszítés és munka ellenére megérte elindítani a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarát is, amely ma már történelminek számító hosszú működése során számtalan elismerést szerzett”
– nyilatkozta.
A főiskolai évek után a zoboralji falvakban tanított és minden iskolában énekkart vezetett, a községekben pedig a kultúréletet szervezte. A Csemadok Központi Bizottságának vezetői is felfigyeltek rendkívüli képességeire és szorgalmára, ezért 1979-től már az ének-zenei szakelőadói osztály vezetőjévé nevezték ki. A Központi Bizottságban végzett munkája végül 1992-ben ért véget, amikor a Csemadokot az állami támogatás megvonásával úgymond kivéreztették. Több évtizedes tevékenysége alatt olyan nagyszabású versenyek, rendezvények, fesztiválok szervezése kötődött a nevéhez, mint a Kodály-napok, a Csengő énekszó, a Zendülő ének.
„Amióta megtudtam, hogy Gyurcsó István Díjban részesítenek, sokat gondolok a névadóra, a tisztelt és szeretett Gyurcsó Istvánra, aki mindig második apámként állt mellettem. Húsz évig dolgoztunk együtt, de már a főiskolás évek alatt is kapcsolatban voltunk. Tőle hallottam például nagyon valós történeteket a felvidéki magyarság Csehországba telepítéséről, a megélt kálváriákról, a hontalanság éveiről. Minden tudását, tapasztalatát igyekezett átadni, rendkívüli szervezői képességei voltak, mindenkivel szót értett és nagyon aggódott az itteni magyarságért, mint az a verseiben is nyomon követhető”
– hangsúlyozta.
Dunajszky Géza napjainkban sem tétlenkedik és az elmúlt években sem tette. Olyan rendkívül szomorú és eddig feltáratlan, illetve elhallgatott és eltitkolt téma feldolgozásának veselkedett neki, mint a második világháború utáni elképesztő és értelmetlen tömegmészárlások történetének feltárása, a tettesek és áldozatok kilétének felderítése, beazonosítása, a legyilkolt magyar leventék élettörténetének és tragédiájának bemutatása. Könyvei sorra jelennek meg e témában és tervei szerint ezeket a civil társadalom legszélesebb rétegeinek, de még a parlamenti képviselőknek is szeretné eljuttatni, hogy tudomásukra jusson mindaz a jogellenesség, sérelem, megpróbáltatás, amely a felvidéki magyarság történelmének hiteles, de máig nyilvánosságra nem jutott része.
Milyen érzésekkel veszi át a díjat? – kérdeztem.
„Számos kitüntetéssel, díjjal ismerték el eddigi szervezői és írói tevékenységemet, az állami kitüntetések igazán rangosak, mégis azokat tartom a legnagyobb becsben, amelyeket a civil társadalom, a közösségek ítélnek meg. Ilyen volt a felvidéki Civil Becsületrend és ilyen a mostani Gyurcsó István Díj is. Örülök, hogy átvehetem, és úgy érzem, ez a díj is arra kötelez, hogy amíg bírom, tegyek ezért a közösségért” – felelte.
Ehhez kívánunk erőt és kiváló munkakedvet!
(Benyák Mária/Felvidék.ma)
