A magyar kultúra egyik legjelentősebb 20. századi exportcikke, az operett volt.
Ezen belül is a „legpiacképesebb” darabnak Kálmán Imre Csárdáskirálynője számított. Ugyanis a Csárdáskirálynőt a 20. század történelmet uralni akaró ideológiák és hatalmi érdekek törésvonala mentén hisztérikus végletességben megosztott világának minden pontján azonos sikerrel játszották (ezt a jelenséget nem lehet külső történelmi logikával magyarázni, csak szociálpszichológiai magyarázatok léteznek). Például a Csárdáskirálynő percekig tartó álló vastapssal jutalmazott legnagyobb közönségsikert elért előadások között szerepelt úgy a cári Oroszországban (Szentpétervár, 1917), a sztálini terror Moszkvájában (1937), Hruscsov Szovjetuniójában (Moszkva, Leningrád, 1954, ill. az ’50-es évek második fele), mint Bécsben (1915), ill. a mű bemutatója utáni néhány évben már magával ragadó sikert aratott Berlinben, Hamburgban, Münchenben, Lipcsében, Kölnben, Hannoverben, Frankfurtban, Magdeburgban, New Yorkban. (Megjegyzés: a Csárdáskirálynőt más nemzetek is magukénak fogadták el, melyet az mutat, hogy hány fajta néven „adoptálták”: Die Csárdásfürstin, Sylvia, The Riviera Girl stb.). Valamint a 21. szádból eltelt 20 év is azt igazolja, hogy fiatalosan lendületes a 106 éves Csárdáskirálynő kulturális exportképessége, ugyanis előadásaiért és feldolgozásaiért a világ kiemelkedő kultúrközpontjai versengenek (előadások: Tokió, Oszaka, Róma, Amszterdam, Hága, München, Baden-Baden, Frankfurt, Berlin, Tel-Aviv; feldolgozások: Salzburgban, Bukarestben és Prágában). De a kívülálló logikának ellentmondó az is, hogy a 20. századi magyar történelem gyakran változó politikai szélirányaiban kikezdhetetlen volt a Csárdáskirálynő kultúrtársadalmi és nemzetkarakterbeli pozíciója: a Horthy-, a Rákosi-, a Kádár-rendszerek és a rendszerváltást követő évek, egyaránt jelentős teret és pénzt adtak legendás színpadi és filmes feldolgozásoknak (Budapest 1916, 1927, 1934, 1954, 1963, 1971, Kaposvár 1993 stb.); már több mint egy évszázada, a jobb és baloldali érzelmű, a magas és alacsony iskolázottságú, a népi és urbánus vonalhoz tartozó emberek egyaránt a Csárdáskirálynő slágerdallamaival élték meg széles jókedvüket (a többedik fröccsöt követően rendszeresen felhangzik „A lyányok, a lyányok”, „Hajmási Péter, Hajmási Pál”, „Húzzad csak kivilágos virradatig” stb.).
A Csárdáskirálynő ily általános és áthidaló, ideológiákat és logikát átlépő, generációkat és kapcsolatokat magával sodró sikere a „majdnem siker”. Ugyanis e darabban, a bőrünkön tapasztalt történelmünket alakító valamennyi ideológiát magában foglaló modernkori európai civilizáció formai alakulásának az aránycsúcsa ábrázolódik ki. Mindez a legáltalánosabb társadalmi és személyi érintettségben. A Csárdáskirálynő a tudat és az érzelem területén egyaránt (tehát sikeresen) azt kommunikálja: „ezt érhettük volna el” (az európai civilizáció pozíciójából képesek lettünk volna a megbillent mentális és társadalmi egyensúlyokat magabiztosan helyreállítani, a problémákat játszi könnyedséggel végtelenül uralni, és a „boldog békeidőket” humanisztikus folytonosságban megélni). Az operett által megjelenített hangulat, mint az európai civilizáció minden pontján, azóta is mindenki által vágyott civilizációs aránycsúcs, közvetlenül az első világháborút megelőzően, a Csárdáskirálynő írásának a kezdetén (1914) (formailag még) az egységes Közép-Európa területén tűnt a legelérhetőbbnek (véletlen lenne, hogy az akkori haladásunk ily formában is megelőlegezett optimumképe egy szétszedésünket eredményező és civilizációs ideáinkat a legendák elérhetetlen világába távolító félelem-irigységben öltött testet?). Mindenesetre, a Csárdáskirálynő e felvázolt hatásában a magyar kultúra sajátossága ábrázolódik ki: az egységteremtés. Mert magyar nemzeti sajátosságaink kommunikálható formában való megjelenítése, minden magát egyedüli megoldásként agresszíven megjelenítő tiszavirágéletű rendező ideológia hisztériázása ellenére is civilizációs egységet képes alkotni. Ugyanis a magyaron kívül más nemzetnek nincs oly identitástényezője, mely az európai civilizációt alkotó kultúrák legszélesebb körében tudna közös nevező lenni; valamint mások identitás károsítása nélkül bontakoztatna ki értékidentitást; sőt mely más kultúrához könnyen és kizárólag kibontakoztató és gazdagító hatással kapcsolódhat. A közös nevezőink újrafelfedezése és megfogalmazása által az európai összefogási folyamat, a súlytalanságát egyre inkább átélő európai kultúránk és erőterünk számára egyetlen járható megoldás. A magyar nemzeti identitás tudásának és tudatosításának, megjelenésének és megjelenítésének, kommunikálhatóságának és kommunikálásának egyik legfontosabb színtere lehet a kárpátaljai magyarságunk. A magyar nemzetünknek civilizációs küldetése van (ez állandó folyamat).
Radvánszky Ferenc
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
