Május 9-10 között nagyszabású rendezvény zajlik a csallóközi településen. Szlovákia első nemzetközi kinológiai bemutatóján az érdeklődők megismerkedhettek a kutyakiképzés rejtelmeivel.
A kétnapos rendezvényre közel 10 országból érkeztek kutyakiképzők, oktatók. A közönség szemügyre vehette az egyes tréningprogramokat. A találkozó megálmodója Csicsay Csaba kinológia szakértő.
Kutyakiképzés
A helyszínen szemléltetett bemutatókból megtudtuk, hogy egy-egy elem speciális védelmének tréningje több fázisból tevődik össze, a kiskutyától kezdődően egészen a felnőtt négylábúakig.
A kutya kiképzése ott kezdődik, hogy megmutatják neki az adott elemet (jelen esetben dobozt), amelynek védelmét idővel ugatással bizonyítja. A tanítás folyamatosan beivódik az állatba, így mire felnő, a feladat végrehajtását agresszív csaholással és az érintett elem figyelésével bizonyítja.
A feladat végrehajtása képekben:
A bemutatókon olyan feladat-végrehajtást is szemléltettek, ahol a kutya már támadhatott.
Védőkézség támadással
A rendezvényre kilátogatók megtapasztalhatták, milyen is egy kutyatámadás. A megtámadott személyek védőöltözéket (szaknéven francia bunda) viseltek.
A védőöltözék speciális anyagból készül, s ún. nyomáselosztó van benne, ami védi a segéd testi épségét!
A szervezők bemutatták a szembe-, és a hátsótámadást is. Az érdeklődők megfigyelhették, hogy a képzett kutya bizony hevesebben reagál akkor, ha a segéd „idegesíti” őt (pl. mérgesen vicsorog az állatra).
Bűnöző elfogása
A legkomplexebb bemutató keretében egy rendőrségi bevetést színleltek. Ez abból állt, hogy egy járművel menekülni próbáló bűnözőt kellett elfognia a kiképzett kutyának, miközben sikeresen bemutatták, mit tesznek ilyenkor a rend és a biztonság őrei.
A résztvevők az eseménynek köszönhetően megismerhették, hogyan dolgoznak a világ legkiválóbb kutyakiképzői és láthatták az ebek oktatási-nevelési folyamatában alkalmazott legújabb technikákat és eszközöket is.
Önkéntesek is átélhették a támadást…
A kiképzett kutyák őrző-védő tulajdonságát akár a merészebb önkéntesek is megtapasztalhatták, ami a merészebbeknek hatalmas élményt jelentett. Elmondták, hogy szinte a karjukban érezték a kutya fogait.
Azönkéntesek testi épségét természetesen nemcsak a francia bunda, hanem a bemutató segítői is biztosították.
Körkép.sk/Laky Erzsébet
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »