A bajor miniszterelnök szerint az örökös várakozás helyett kezdeményezni kell a Szputnyik ügyében

A bajor miniszterelnök szerint az örökös várakozás helyett kezdeményezni kell a Szputnyik ügyében

Az örökös várakozás helyett kezdeményezően kell fellépni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Oroszországban kifejlesztett oltóanyag európai uniós engedélyezésének ügyében – mondta Markus Söder bajor kormányfő kedden Münchenben.

A Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a tartományi kormány ülése után tartott tájékoztatóján az AstraZeneca-féle oltóanyag alkalmazásának felfüggesztésével kapcsolatban elmondta, hogy „nagyon-nagyon keserves” lenne az Európai Uniónak, ha végleg ki kellene vezetni a brit-svéd fejlesztésű vakcinát az oltási kampányból.
Ebben az esetben a legnagyobb következetességgel kellene dolgozni „más oltóanyagok engedélyeztetésén” – mondta Markus Söder, kifejtve, hogy „a lehető leggyorsabban, proaktív módon” kellene előmozdítani „orosz és más oltóanyagok” EU-s bevezetésének ügyét, és nem „vég nélkül várakozni” arra, hogy a folyamatot a termékek fejlesztői vigyék előre. Ez az AstraZeneca-vakcina körüli ügytől függetlenül is „ésszerű” lenne – jegyezte meg Markus Söder.

Hírdetés

A CSU és a többi 15 német tartományban működő testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szövetségének egyik lehetséges kancellárjelöltje kiemelte, hogy ismét nehezebb hetek következnek, és nemcsak Bajorországban, hanem egész Németországban, mert a járványhelyzet várhatóan tovább romlik, a lakosság türelme pedig fogyatkozik.

Hangsúlyozta, hogy minden tartományban egységesen be kell tartani a szövetségi kormánnyal kidolgozott megállapodást, miszerint meghúzzák a vészféket, azaz visszaállítják az összes járványügyi korlátozást, amint 100 fölé emelkedik az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis a megelőző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »