Kreml: Ismerjük Rutte-t, nem számítunk változásra a NATO politikájában

Kreml: Ismerjük Rutte-t, nem számítunk változásra a NATO politikájában

Oroszország nem várja az Észak-atlanti Szövetség (NATO) új főtitkárától, Mark Rutte-tól, hogy módosítani fog a Szövetség politikáján. Ezt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte kedden – írja a TASR a Reuters jelentésére hivatkozva.

„Arra számítunk, hogy az Észak-atlanti Szövetség továbbra is ugyanazt az irányt fogja folytatni, mint eddig” – mondta Peskov. Hozzátette: Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi találkozóiról jól ismeri Mark Rutte volt holland miniszterelnököt.

Hírdetés

„Egy időben volt remény a jó pragmatikus kapcsolatok kialakítására, legalábbis ilyen párbeszéd folyt, de utólag már tudjuk, hogy Hollandia meglehetősen kibékíthetetlen álláspontra helyezkedett, mégpedig arra, hogy teljesen kizár minden kapcsolatot hazánkkal” – magyarázta a Kreml szóvivője. „Ezért nem gondoljuk, hogy bármi lényeges újdonság lenne a Szövetség politikájában” – jelentette ki.

Rutte kedden vette át a NATO-főtitkári posztot a norvég Jens Stoltenbergtől, miközben az orosz erők előretörnek a kelet-ukrajnai harcokban. „Gondoskodnunk kell arról, hogy Ukrajna szuverén, független és demokratikus országként nyerjen” – mondta Rutte újságíróknak a NATO brüsszeli főhadiszállásán.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »