Rossi keretet hirdetett, újonc és visszatérő játékosok is kaptak meghívót

Rossi keretet hirdetett, újonc és visszatérő játékosok is kaptak meghívót

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya keddi sajtótájékoztatóján kihirdette – 24 fős – keretét az október 11-i, Hollandia elleni hazai, valamint az október 14-i, bosnyákok elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Összesen öt játékos került ki a szeptemberi keretből, helyükön ezúttal két visszatérő és egy újonc – kap lehetőséget az olasz szakembertől.

Újabb Angliában légióskodó játékos kapott meghívót a férfi A-válogatott szövetségi kapitányától: a Wayne Rooney által irányított, a Championshipben szereplő Plymouth Argyle együttesében légióskodó Szűcs Kornél is tagja a hollandok és a bosnyákok ellen készülő keretnek. A 23 éves védő azon játékosok sorát gyarapítja, akik korábban az U21-es válogatottban is szerepeltek, most pedig az A-válogatottnál kapnak lehetőséget arra, hogy megmutassák magukat.

A visszatérő játékosok között ott van Szappanos Péter, aki immár a szaúd-arábiai Al Fateh kapusa, illetve Fiola Attila, aki szintén a nyár utolsó napjaiban igazolt jelenlegi csapatához, az Újpest FC-hez.

A válogatottra ezúttal is nehéz feladatok várnak, hiszen a Nemzetek Ligája A divíziójában a kontinens legjobb csapatai szerepelnek, így a Hollandia elleni hazai és a Bosznia-Hercegovina elleni idegenbeli összecsapás is komoly kihívást jelent majd.

Ezúttal néhány olyan játékost is meg tudtunk már hívni, akik szeptemberben meccshiány, sérülés vagy egyéb okok miatt nem lehettek velünk

mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi.

Gulácsi Péterrel viszont ezúttal nem számolunk, mivel a klubcsapatában nagyon nagy terhelésnek van kitéve, és a mostani, őszi időszakban inkább arra kell összpontosítania, hogy Lipcsében megőrizze a pozícióját. Gula ráadásul nemrégiben súlyos sérülés után tért vissza, így mindenben segítenünk kell, hogy elkerüljön egy esetleges újabb sérülést. A válogatottnak is ez az érdeke, ugyanakkor Gula biztosított arról, hogy ha bármi váratlan történne nálunk kapusposzton, természetesen azonnal rendelkezésre áll. Az újoncokat ezúttal Szűcs Kornél képviseli, aki nemrég igazolt a Plymouth csapatához, ahol rendszeresen játszik és jól is teljesít, így Gergényi sérülésének és Vas meccshiányának eredményeként ez a legjobb alkalom arra, hogy személyesen is meggyőződjünk a kvalitásairól.

A szövetségi kapitány kiemelte: a Nemzetek Ligája A ligájában minden mérkőzés nehéz, hiszen minden csapat a korábbi eredményei alapján tagja a sorozat legerősebb divíziójának. Hollandia jóval erősebb a magyar válogatottnál – a FIFA világranglista alapján is – a bosnyák válogatott viszont jóval erősebb annál, mint amit a világranglistás helyezése mutat.

Nagyon jól tudjuk, Hollandia milyen játékerőt képvisel

fogalmazott a szövetségi kapitány.

Nem is kérdés, hogy a csoportunkban ők lesznek versenyben Németországgal az első helyért, így az egymás elleni párharcunk toronymagas esélyesei is ők. Ennek ellenére ez a mérkőzés is nagyon fontos számunkra, de az is igaz, hogy a Bosznia-Hercegovina elleni összecsapás jelentősége még nagyobb, hiszen ahhoz, hogy ne essünk ki az A ligából, nyernünk kell. Az Eb-elődöntős Hollandiától a papírforma alapján ugyan ki lehet kapni, viszont ebben az esetben sem mindegy, hogyan. Ahogy azt már sokszor elmondtam, ha mi a legjobb teljesítményünket nyújtjuk, ők pedig nem, és egy kis szerencsénk is van, akkor a pontszerzés sem lehetetlen, de ehhez mindhárom feltételnek teljesülnie kell. A legfontosabb azonban az, hogy mi jó teljesítményt nyújtsunk!

Hírdetés

A keret tagjai október 7-én találkoznak Telkiben, majd október 11-én a Puskás Arénában lépnek pályára Hollandia ellen, három nappal később pedig idegenben Bosznia-Hercegovina vendégeként. A hazai mérkőzésre a meccsjegy.mlsz.hu oldalon még vásárolhatóak belépőjegyek, a zenicai találkozóra szerdán 10 órától lehet belépőket vásárolni.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC) Szappanos Péter (Al Fateh SC) Tóth Balázs (Blackburn Rovers)

Védők:

Balogh Botond (Parma) Botka Endre (Ferencvárosi TC) Dárdai Márton (Hertha BSC) Fiola Attila (Újpest FC) Orbán Willi (RB Leipzig) Szűcs Kornél (Plymouth Argyle FC)

Középpályások:

Bolla Bendegúz (Rapid Wien) Kata Mihály (MTK Budapest) Kerkez Milos (Bournemouth) Nagy Ádám (Spezia Calcio) Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC) Nego Loic (Le Havre AC) Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE) Schäfer András (Union Berlin)

Támadók:

Ádám Martin (Asztérasz Tripolisz) Csoboth Kevin (FC St. Gallen) Gazdag Dániel (Philadelphia Union) Horváth Krisztofer (Újpest FC) Sallai Roland (Galatasaray) Szoboszlai Dominik (FC Liverpool) Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Nemzetek Ligája-menetrend:

09.07., 20.45: Németország–Magyarország 5–0 09.10., 20.45: Magyarország – Bosznia-Hercegovina 0–0 10.11., 20.45: Magyarország–Hollandia 10.14., 20.45: Bosznia-Hercegovina – Magyarország 11.16., 20.45: Hollandia–Magyarország 11.19., 20.45: Magyarország–Németország

mlsz.hu, m4sport.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »