Szent Mihály-napi búcsút tartottak a hétvégén Veszprémben

Szent Mihály-napi búcsút tartottak a hétvégén Veszprémben

Szent Mihály-napi búcsút tartottak szeptember 28–29-én Veszprémben. Már 27-én, pénteken estétől programokkal várták az érdeklődőket. Szombaton a nap csúcspontjaként Udvardy György celebrált ünnepi szentmisét a Szent Mihály-főszékesegyházban, ahol a Szent Gellért-díjakat is átadták, másnap pedig Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szabadtéri szentmisét a Szentháromság téren.

Udvardy György a Szent Mihály-főszékesegyházban szeptember 27-i homíliájában kiemelte: Szent Gellért életéből, cselekedeteiből Jézus Krisztus létmódja sugárzik, és ugyanez igaz életszolgálatára is. Szent Gellért püspök a pogányok felé akart nyitni, hogy hirdesse Jézus Krisztus evangéliumát. Találkozott az evangéliummal, ami tüzes lelkűvé tette: indulni akart az életáldozat árán is. Életszolgálata tehát a tanítás volt. Népünket a krisztusi törvényekre akarta tanítani.

Szent István királyunk közben elhívta: legyen fiának, Imrének a tanítója. Hozta a maga tudását, amelyet ő is a tanítóitól kapott, és közben vállalta a nép szolgálatát is. „Ez nem könnyű, óriási felelősség, nagy keresztet is jelent: egy népet formálni, növelni Krisztus iránti szeretetét. Mindazt, ami a közösség javát szolgálja, értékként állítani egyáltalán nem egyszerű feladat” – fogalmazott a veszprémi érsek.

„Szent Gellért püspök a krisztusi embert tárta népünk elé, és a szabadságra nevelt. A pedagógusi létnek is ez a lényege ma is: a krisztusi ember szolgálata. Az ember Isten képmása, Istent hordozza létében” – mondta a főpásztor, majd a szentmise keretében az idei főegyházmegyei Szent Gellért-díjakat is átadták.

A kitüntetett pedagógusok névsora az eseményről szóló bővebb beszámolóval és további fényképekkel ITT található.

*

Szeptember 28-án, vasárnap délelőtt a veszprémi Várhegyen, az érseki palota előtti Szentháromság téren a Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét, amelyet megelőzően Udvardy György érsek köszöntötte az egybegyűlteket, külön üdvözölve azokat a zarándokokat, akik reggel Litérről, Bódi Mária Magdolna sírjától zarándokoltak el Veszprémbe. Köszöntötte a liturgiára érkező pásztorokat is, akik nemcsak hagyományőrzők, hanem akad köztük, akik valóban ezt a mesterséget űzi. „Ünnepelni jöttünk össze azt, akik vagyunk. Így ajánljuk Szent Mihály oltalmába egyházmegyénket, és örömmel tesszük ezt” – hangsúlyozta a veszprémi érsek.

Felföldi László püspök a hívekkel megosztotta: a kedvenc szentje Szent Mihály, aki harcosként üzen számunkra. „Isten személyes ajándékot készített nekünk, és bármilyen szinten is van a hitünk, a bűnbánatunk segíthet ezt az ajándékot magunkhoz venni” – biztatott a szentmise kezdetén.

A pécsi főpásztor homíliájában kiemelte:

Hírdetés

Látjuk, hogy a sötét világ harcában elvéreznek a családok. Minden egyházközségnek, keresztény közösségnek, „harcos csapatnak” egymást támogatva kell megvívnia a küzdelmét.

„Krisztus fegyverzetét öltsétek magatokra!” – hangzott el az evangéliumban. A titok a harc. Nem a támadó, hanem a védekező harc – emelte ki Felföldi László.

– húzta alá a pécsi megyéspüspök.

Három veszélyre hívta fel a figyelmet, amelyekre figyelni kell a mindennapok küzdelmeiben. Az első a homály, amely szinte észrevétlen. Alig kitapintható, de óriási tragédiákat okoz. Bizonytalanná válik az életünk, nem értjük Istent, nem értjük az Egyházat. Elhomályosodik a gondolkodásunk. Mindenki mindenről szakvéleményt ad, véleményt mond. Mindenkit meg kell hallgatni. De a bölcseket, az igazi szakembereket mégsem hallgatjuk meg. „El kell fogadnunk, hogy nem láthatunk mindent tisztán. De amennyi tudás az életünk vezetéséhez, az üdvösségünkhöz kell, azt Isten megadta.

A homály elsősorban a fiatalokat támadja. Ne engedjétek, hogy elhomályosítsa a szíveteket a sötétség, a kétes vélemények! Találjátok meg a bölcs felnőtteket, akikre érdemes hallgatni” – fordult a fiatalokhoz Felföldi László püspök. Második veszélyes területként az árnyakat jelölte meg. – Veszélyesek a szívünket elsötétítő, settenkedő árnyak. Annak az árnyéka, hogy gyanú születik a szívünkben, vagy feltételezünk valamit a másikról.

„Fiatalok, ne féljetek feltenni kemény kérdéseket! A családi asztalnál lehet ezeket a kérdéseket megválaszolni. Ott lehet leginkább az árnyékok, homály zavarát felfedni, megszabadulni egy olyan tehertől, amely megmérgezheti, tönkreteheti az életüket. Minden édesapának, férjnek ajánlom, hogy szerezzenek egy pásztorbotot, irányt mutatni, terelgetni kell vele.”

A pásztori feladat lényege, hogy irányt mutasson, gyógyítson – fogalmazott a pécsi megyéspüspök. – Ugyanakkor a pásztorbot kemény harci eszköz is, amellyel a támadó farkast a pásztor hatástalanítani tudja. Ha támadják a nyáját, harcolnia kell. Elfelejtettük ezt a harcot, küzdelmet. Nem létezik harc és küzdelem nélküli élet – nyomatékosította a főpásztor.

A harmadik legnehezebb helyzet az, amikor lelkünket elborítja a sötétség. „Amikor ránk száll az éjszaka, amikor nincsenek érzéseink, nem hiszünk semmiben és senkiben. Az tönkreteszi az akaratot. Ide kell a legnagyobb harc és küzdelem. Ebben kell nagyon erősnek maradni – figyelmeztetett a pécsi püspök. – Ha a homályba, az árnyékokra, a sötétségbe nézünk, ne hagyjuk el magunkat, mert jön a pirkadat, felfénylik a hajnal, és megérkezik a nappal” – biztatott Felföldi László, hozzátéve, soha a történelem folyamán ennyire még nem volt szükség az éjszakában a világosságra, a harcban a győzelemre. „Ebben vagyunk mindnyájan jelen, és ebben kell megtalálnunk a személyes küldetésünket, amit Isten ránk bízott.

A szentmise végén elhangzott a Szent Mihály arkangyalhoz szóló ima, és külön áldást kaptak a megjelent pásztorok.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »