Orbán Viktor a parlamentben: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre – cikkünk frissül

Orbán Viktor a parlamentben: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre – cikkünk frissül

A miniszterelnök beszéde nyitotta meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök beszédével vette kezdetét a parlament őszi ülésszaka, miután a honatyák megemlékeztek négy, a közelmúltban elhunyt pályatársukról (Donáth László, Kupa Mihály, Vincze Kálmán Pál, Bodzás Ferenc Árpád).

A kormányfő Jelentés a Magyar Országgyűlésnek a tavaszi ülésszak óta eltelt időszak eseményeiről és a kormány további terveiről címmel osztotta meg gondolatait.

Árvíz

Szeptember közepétől 10 napon át nehéz helyzetben volt Magyarország, erről beszélt elsőként. A Duna teljes vonalán védekezni kellett, ez „szervezetten és rendben történt, a bajt sikerült kivédeni” – fogalmazott. „Ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre” – tette hozzá.

Hírdetés

A tanulság szerinte az, hogy a magyar állam tíz év alatt szervezettebb lett, 2013 óta 435 milliárd forintot áldoztak védelmi fejlesztésekre, ennek harmada a Duna védelmére fordult például Komáromban és Csillaghegyen.

Ideiglenes védműveket építettek, 55 ezer tonna homokot 2 millió zsákba töltöttek, és több mint 4 kilométer hosszan épült mobilgát.

Gyermekek nyaraltatása, oktatása

Idén nyáron 40 ezer gyerek nyaralhatott az Erzsébet Táborokban, és ukrán gyerekeket is nyaraltattak Magyarországon – említette. Emellett arról is szólt, milyen iskolai fejlesztéseket adtak át, létrejött például a Dunakeszi Diáknegyed tornacsarnokkal, városi uszodával, 1500 tanuló számára.

Célba ért rengeteg tankönyv, amely 15 milliárd forintnyi kiadástól mentesíti a magyar családokat az ingyenesség révén.

Cikkünk frissül.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »