Zsolna-KFC után – Radványi: Büszke vagyok a játékosaimra

Zsolna-KFC után – Radványi: Büszke vagyok a játékosaimra

Amint arról korábban beszámoltunk, vasárnap este, a hét mérkőzésén Zsolnán maradt a három pont, miután 2:1-re legyőzték a Komáromi FC-t. Bár a vereség sosem jó, a komáromiak emelt fővel távozhattak, hisz egy rendkívül erős és jól játszó csapattól kaptak ki, amely idén megszorongathatja a bajnok Slovant is.

A hazai gárda már a 2. percben megszerezte a vezetést, és a második félidő elejéig nem is sikerült egyenlíteni a KFC-nek, ekkor azonban egy gyönyörű összjáték után Voleský góljával 1:1-re módosult az állás. A későbbiekben bár voltak komáromi helyzetek, mégis csak a Zsolna talált be, így otthon tudta tartani a három pontot.

„Tudtuk a mérkőzés előtt, hogy mire számítsunk. Hogy Zsolnának jól megy a szekér, vereség nélküliek. Kár, hogy rögtön a második percben elkövettünk egy gyerekes hibát és gólt kaptunk.”

kezdte értékelését Radványi Miklós azzal, hogy meglepetésére a kapott gól után sikerült kiegyenlítetté tenniük a játékot.

„De még mindig az az érzésem, hogy néhány játékosom nem érti meg, hogy a legmagasabb bajnokságban vagyunk. Volt három helyzetünk, amelyekből gólt kellett volna szereznünk. Természetesen a helyzeteket ki kell használni, nem arra számítani, hogy majd jönnek újabbak”

mondta Radványi azzal, hogy igyekezett bíztatni játékosait, hogy legyenek aktívabbak.

„Kiegyenlítettünk, de megint elkövettünk egy hibát, amiből gólt kaptunk. Nincs mit a játékosaim szemére vetnem, végighajtották a mérkőzést és büszke vagyok rájuk”

zárta a komáromiak vezetőedzője.

Hírdetés

Pont nélkül tér haza Zsolnáról a KFC

A találkozó után Patrik Voleskýt, az egyetlen komáromi gól szerzőjét kérdezte a szlovák Sport napilap.

„Számunkra rosszul kezdődött a mérkőzés, rögtön az ellenfél első helyzetéből gólt kaptunk. Utána az első félidőben több helyzetet is kialakítottunk, de ezeket sajnos nem tudtuk gólra váltani. A térfélcsere után azt mondtuk, hogy most már valamit kihasználunk és sikerült is. A gólszerzést követően azonban leálltunk a játékkal és az ellenfél megbüntetett bennünket”

mondta Voleský, aki nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért csökkent le az aktivitásuk az egyenlítő gól után.

„Nem tudom, hogy mi volt az oka. Akartuk a három pontot, de nem sikerült megszereznünk. A következő mérkőzésen kell kiharcolnunk”

tette hozzá a támadó azzal, hogy a kezdetekhez képest az utolsó három-négy mérkőzésükön már jól játszottak.

„Folytatnunk kell a fejlődést és hinni, hogy jönnek a gólok is”

zárta a KFC játékosa.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »