A Szent Márton tiszteletére épült pannonhalmi szerzetestemplom középkori újjáépítésének és felszentelésének 800. évfordulója alkalmából tartott szentmisét követően az államfő is beszélt.
Magyarország erkölcsi talapzatát a kereszténység jelenti, a következetesen megtartott krisztusi tanítás. Nincs ország és nincs társadalom, amely erkölcsi alap és rend nélkül működni tudna – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédében kedden Pannonhalmán.
A Szent Márton tiszteletére épült pannonhalmi szerzetestemplom középkori újjáépítésének és felszentelésének 800. évfordulója alkalmából tartott szentmisét követően az államfő elmondta: Pannonhalmának ma is fontos szerepe van abban, hogy hazánkban a kereszténység megmaradjon, nemzetünk jövője biztosítva legyen, hogy a következő nemzedékek tartsák meg a hitet, keresztény magyar önazonosságukat.
Pannonhalma olyan hely, ahol ezer éve a béke nyelvén beszélnek – mondta, hozzátéve: „erre a nyelvtudásra” ma az egész világnak égető szüksége van.
A viszályok, ítélkezések, a gyűlölet és a háború csak ott szorul vissza, ahol a párbeszéd, a tisztelet és az emberi méltóság helyet kap – fogalmazott a köztársasági elnök.
Sulyok Tamás hangsúlyozta, hogy Pannonhalma egyszerre született a magyar állammal, túlélte évszázadok viharait, amivel megmutatta, hogy rendíthetetlen, sziklaszilárd alapokra épült.
Hozzátette: az apátság története együtt íródott a nemzetével, miközben Szent Márton-hegye Magyarország kereszténységének egyik kiemelt jelképévé vált.
A templomot, amelyben államalapító királyunk is imádkozott, emberöltőkön át zarándokcsoportok ezrei keresték fel, és a monostor rövid megszakításokkal mindvégig bencés szerzetesek otthona volt. Egerre és Pannonhalmára is igaz, hogy a falak ereje nem a kőben van, hanem a védőkben – mondta az államfő.
Sulyok Tamás kiemelte, hogy Pannonhalma egyedi örökségét a bencés szerzetesek adják, az az istenhit, amelyet követni igyekszünk, az ima, a munka, a mértéktartás és az alázat.
Szent Benedek tudatosan épített közösséget, elsőként adott mintát a nyugati szerzetesrendek létrehozása és működése számára – mondta, hozzátéve, hogy a rend a kereszténység európai tartópillére, Benedek pedig Európa védőszentje.
Pannonhalmát a bencés értékrendhez fűződő hűség tartotta és tartja meg a mai napig – fogalmazott.
Sulyok Tamás Magyarország nevében háláját fejezte ki Pannonhalmáért, a „hazánkért imádkozó és az ifjúsági, egyházi és világi közösségekért dolgozó bencésekért, azért a tanítói munkáért, amellyel nemzedékeken át hazaszerető, keresztény és életrevaló értelmiségieket neveltek fel”.
A köztársasági elnök szerint
„a bencés rend fegyelmet követel, de szabadságot ad, pontos, tiszta fogalmakkal dolgozik, akárcsak a jogtudomány, és átlátható értékrendszert teremt”.
Olyan alapokat ad, amelyek segítséget nyújtanak az önmagából is sokszor kifordult világban.
Ez a sok évszázados építő munka „emelte magasra, óvta meg, újította fel a bazilikát, ez óvta meg a sziklára épült ház ledönthetetlenségének igazságát” – hangoztatta az államfő.
A beszédet követően bemutatták a Magyar Nemzeti Bank (NMB) Pannonhalmi Bencés Főapátság megnevezésű bronzpatinázott színesfém emlékérmét. Az NMB ezt a nemzeti emlékhelyeket bemutató emlékérme-sorozat tizenegyedik elemeként bocsátotta ki augusztus 28-án annak emlékére, hogy 800 éve szentelték újjá a felújított bazilikát és tíz éve avatták nemzeti emlékhellyé a monostort.
A 3000 forint névértékű, 37 milliméter átmérőjű emlékéremből tízezer darab jelenik meg. Az érme előlapjának egyik felén a főapátság alapítólevelének részlete jelenik meg, a másik oldalán Stremeny Géza Pannonhalmi Szent Mórt ábrázoló szobra. A hátlapon a főapátság épületegyüttese és környezete látható.
A szentmise előtt Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend parancsoki keresztje (polgári tagozata) kitüntetést adta át Hortobágyi T. Cirill főapátnak a keresztény értékeket példaadó módon közvetítő szerzetesi és szerzetes-elöljárói szolgálata, több mint három évtizedes oktató, nevelő tevékenysége elismeréseként.
Az ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyés püspök, Viliam Judák nyitrai megyés püspök és Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát vezette, az 1224-es felszentelést végző püspökök mai utódai.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »