Robert Fico (Smer-SD) kormányfő semmilyen okot nem lát Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter és Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter leváltására. Szerinte mindketten a törvényekkel összhangban jártak el. Ezt abban a videóban közölte, amelyet szerdán tett közzé a közösségi oldalán.
mondta a miniszterelnök. Hozzátette: ugyanezt a nézetet fogja képviselni az egész koalíció abban az esetben, ha az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújt be a parlamentben a miniszterek ellen.
Fico megjegyezte: tiszteletben tartja az ellenzék különböző véleményét. A keddi (augusztus 13.) ellenzéki tüntetésből azonban hiányolta a tényeken alapuló érveket a miniszterek leváltása kapcsán.
„A tiltakozás így olyan szellemben zajlott, miszerint a kormánykoalíció lényegében bűnözők csoportja, akik erőszakoskodnak, gyilkolnak, akik ostobák, és akiknek önként le kellene mondaniuk”
mondta, majd hozzátette: a fenyegetőzések miatt a belügyminisztériumnak szigorítania kellett a kulturális miniszter védelmén.
A koalíció elutasítja a miniszterek ellen irányuló durva támadásokat
Fico bírálta, hogy a tüntetésen nem szólaltak fel azoknak a pártoknak a vezetői, amelyek a tüntetést szervezték – sem Michal Šimečka (PS), sem Branislav Gröhling (SaS). Azt mondta, hogy ők csak a liberális és progresszív média, illetve a civil szervezetek szolgái. Ez azonban nem mentesíti őket a felelősség alól, ha újabb merényletre kerül sor a kormánykoalíció ellen. Ugyanakkor értékelte, hogy a tüntetéshez nem csatlakozott a KDH.
„Ebből is látszik, mennyivel tapasztaltabb a Kereszténydemokrata Mozgalom, hiszen nem akarta kivenni a részét a tegnapi tüntetés szervezésében”
mondta Fico.
Ez már tényleg kultúrharc: Újra kormányellenes tüntetésekre került sor Pozsonyban. Šimkovičová és Susko fejét követelték
A kormányfő azt is elismerte, hogy a politikai pártok által szervezett tiltakozások a politikusi munka természetes részét képezik. Hangsúlyozta azonban, hogy nem az utca hoz döntéseket.
„Véleményt lehet nyilvánítani. De döntéseket csak a demokratikus parlamenti választások alapján megalakult szervek hozhatnak, vagyis elsősorban a parlament és a kormány”
jegyezte meg.
(Szivárványos) tömegdemonstráció: A tüntető művészek Pellegrinitől várják, hogy fellépjen Šimkovičová ellen
Kedd este több ezren gyűltek össze a pozsonyi Szlovák nemzeti felkelés téren. A kormány lépései ellen tüntettek. Bírálták a kultúrán belül kialakult helyzetet, a kulturális intézmények személycseréit, illetve a jogállamiság iránti aggodalmuknak adtak hangot. A tüntetés hátterében az ellenzéki PS és az SaS állt.
Fico kiáll Boris Susko és Martina Šimkovičová mellett
teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »