Július 12-én azt MVM Dome-ban lép fel.
Ismét Magyarországon ad koncertet Tom Jones. A világhírű walesi énekes július 12-én a fővárosi MVM Dome-ban lép fel.
Tom Jones Surrounded by Time című turnéja keretében érkezik nyáron Budapestre, a korábban tervezett, de a háború miatt elmaradó kijevi koncertje helyett. Az énekes turnéja június közepén indul és több mint ötven helyszínt érint Európában és Amerikában – közölte a budapesti koncertet szervező Krokodil Rock Kft.
A 81 éves Tom Jones csaknem hat évtizede kezdte pályafutását, első zenekarát 1963-ban alapította Tommy Scott and the Senators néven. Első listavezető dala az It’s Unusual volt 1965-ben, egy évvel később a Green, Green Grass of Home, 1968-ban pedig a Delilah lett hatalmas sláger. Saját televíziós showműsora volt Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, több filmben szerepelt, köztük a Támad a Mars!-ban.
Az erőteljes, remek hangú énekes a nyolcvanas években Prince dalának, a Kissnek a feldolgozásával tért vissza a sikerlistákra. Ezt a kislemezt a kísérletező újhullámos csapattal, az Art of Noise-zal közösen rögzítette, a korong több millió példányban kelt el világszerte. A kilencvenes években az If I Only Knew (1994) és a Sexbomb (1999) számított kiemelkedő Tom Jones-slágernek.