A horvát kormány lefoglalt három luxusjachtot a fiumei és a közép-horvátországi betinai és skradini kikötőben – jelentette a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön. Horvátország először blokkolta a vagyonát olyan orosz milliárdosoknak, akik az Európai Unió szankciós listáján szerepelnek az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt.
A fiumei kikötőben tartózkodó Royal Romance nevű luxusjacht értéke 180 millió dollár, és a lap szerint Viktor Medvedcsuk, ismert ukrán üzletemberé, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök barátjaként tartanak számon. A másik két hajó tulajdonosáról nincsenek információk.
Egy szlavón bródi cég számláját is zárolták a hatóságok.
A Djuru Djakovic termoenergetikai létesítmény Kft. tulajdonosa, Alekszej Mordasov, az egyik leggazdagabb orosz
– írta a lap.
Hozzátette:
megbízható források szerint Zágráb még három hajót tervez lefoglalni, valamint további hat orosz érdekeltségű vállalat számláját zárolni.
A lap tudomása szerint a pénzügyminisztérium próbál Brüsszellel egyeztetni arról, hogy a Horvátországban tevékenykedő, orosz érdekeltségű vagy tulajdonú cégek hogyan tudnának tovább működni.
A szankciók célja nem az, hogy megszűnjön az vállalkozás, amely nem kapcsolódik közvetlenül az orosz tulajdonoshoz, hanem, hogy számára elérhetetlenné tegyék a gazdasági erőforrások, illetve a magántulajdon használatát
– mondta egy meg nem nevezett horvát forrás a lapnak.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »