Eduard Heger két napos dél-szlovákiai körútja során a Rimaszombati járásban található Klenóc községet is meglátogatta. A tervezett látogatáson a miniszterelnök a Közösségi Központban a helyi romák képviselőivel találkozott. Elmondása szerint nyugtalanító, hogy a régióban a legalacsonyabb a beoltottság mértéke Szlovákiában és ezen belül is elmarad az átoltottsági arány a marginalizált roma származású lakosság körében.
– mondta a kormányfő a találkozót követően a sajtó képviselőinek.
Hozzátette, hogy sok értékes információt szerzett a résztvevőktől, akik felkészülve, javaslatokkal rukkoltak elő.
„Egészségügyi szakembereink szerint a problémán a jelen körülmények között leginkább a háziorvosok bevonása segítene. Az ő segítségükkel talán jobban meg lehetne győzni az embereket egyrészt az oltás szükségességéről, cáfolva az ártalmasságával kapcsolatos előítéleteket és túlzásokat. Találkozónkon ezt erősítették meg a beszélgetőpartnerek,akik támogatják a javaslatot, hiszen az emberekhez egészségügyileg a háziorvosok állnak a legközelebb.”
Mint elhangzott, további jó megoldásnak mutatkozik a mozgó oltó-központok alkalmazása is.
„Itt van az új iskolaév kezdete, azon kell dolgoznunk, hogy a pandémia várható harmadik hulláma a gyerekek számára minél problémamantesebb legyen”
zárta a beszédét Heger.
Andrea Bučková, a kormány romaügyi megbízottja bízik abban, hogy a romák és a háziorvosok közötti kapcsolat javulást hoz a beoltottság mértékében. Véleménye szerint a romák félnek az oltástól, amin segíthet a régi-új kapcsolat erősítése a háziorvos és a páciens között. Arra a kérdésre, hogy mennyi a romák aránya a beoltatlanok között, nem tudott válaszolni. Elmondása szerint ez érzékeny kérdés, ilyen kimutatás nincs.
„Nem kérdezhetjük meg a lakosokat, hogy be vannak-e oltva, illetve ők nem kötelesek válaszolni”
– mondta a kormánybiztos.
Hozzátette, hogy a probléma mértékét növelik a közösségi médiában folytatott egészségtelen viták, amelyek sajnos nagyon sok embert elbizonytalanítanak.
Zlata Kaštanová, Klenóc község polgármestere a térség egészségügyi ellátottságáról beszélt. A községben egy háziorvos szolgál, több lakos Nyústyára jár, illetve Kokaván látogatja az orvosát. Szerinte is jó irányt mutat a háziorvosok bevonása, mivel az ott levő bizalom nagyon fontos tényező a kérdésben.
A Körkép.sk megkérdezte Horváth Csabát, az Opre Roma szervezet elnökét, hogy mi a véleménye a miniszterelnöki találkozóról?
„Érdekes próbálkozásnak tartom Heger úr részéről, sok okos dolog hangzott el. Fontos, hogy elmozdulás történjen, mert rosszul állunk. A találkozó azért is volt érdekes, mert nemcsak Klenóc problémájáról van szó, hiszen térségünkben délen is sok a marginalizált roma közösség, melyeknek hasonló a problémája”
– mondta Horváth Csaba.
Mede Géza
Képek: A szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »