Ady Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője 165 éve született.
Ady Endre költő, újságíró portréja (Nemzeti Fotótár: Reprodukció)
Ady Endre 1877. november 22-én született református kisbirtokos családban Érmindszenten. A Romániába szakított települést később Adyfalvának nevezték. Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte 1883-ban, ahol Katona Károly tanította írásra, olvasásra, számolásra, bibliai történetekre és zsoltáros énekekre.
Szülei idővel gimnáziumba szánták, ez volt az oka, hogy tanulmányait 1886-tól a katolikus népiskolában folytatta. Az elemi befejeztével, 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba került. Ebben az iskolában voltak saját bevallása szerint a legszörnyűbb diákévei, amellett, hogy itt erősödött meg a fizikailag addig gyengécske gyerek. Itt írta első költeményeit is, amelyek többnyire verses csúfolódások voltak.
A zilahi református kollégium diákja volt 1892-től, ahol 1896-ban jelesre érettségizett: csak görögből és matematikából kapott jó osztályzatot. A liberális szellemű zilahi „ősi schóla” a szigorú szerzetesi iskolából kikerülve a szabadságot jelentette számára: itt szabad volt nyilvánosan is cigarettázni, és itt váltak rendszeressé a szombat esti kocsmázások is.
A debreceni jogakadémiára 1896 őszén iratkozott be. Az előadásokat hanyagul látogatta, sokkal jobban érdekelték a lapok (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap). Előbb a Debreczeni Hírlap, majd 1899-től a ’48-as érzelmű, függetlenségi párti Debreczen című folyóirat munkatársa lett.
A soron következő félévre már be sem iratkozott, ezzel vége szakadt jogegyetemi tanulmányainak.
Ugyanebben az évben megjelent első verseskötete, Versek címmel, de nem volt sikere.
1900-ban Nagyváradra ment, a Szabadság, majd a Nagyváradi Napló című ellenzéki újság munkatársa lett, végleg az újságírói pályát választva (a költészet ekkor még másodlagos volt számára).
Nagyvárad ekkor a magyar kultúra és szellemi élet egyik központja volt. Ady itt találkozott két későbbi barátjával, Bíró Lajossal és Nagy Endrével. Korábban átélt modern szellemi élményei, nézetei a nagyváradi „légkörben” kezdtek letisztulni, rendszereződni, politikai hitvallását a polgári radikalizmusban találta meg.
A Nagyváradi Naplónál alakult ki újságírói stílusa, mely publicisztikájának jellemzője maradt a későbbiekben is. Már ekkor támadások érték szókimondó, ironikus cikkei nyomán, és később is sokszor került összeütközésbe a hatalommal írásai miatt (Egy kis séta című cikkéért beperelték, majd elzárásra ítélték). Nagyvárad azonban nemcsak a sikereket, hanem a szörnyű betegséget is jelentette a költő életében. Betegsége – szifilisz – ebben az időben még gyógyíthatatlan volt.
Nagyváradon ismerkedett meg első nagy szerelmével, Lédával (Diósy Ödönné Brüll Adél). A férjes asszony szerelme, kapcsolatai és pénze új távlatokat nyitott meg az ifjú publicista-költő előtt: Párizst, a nagyvilágot.
Első, egy évig tartó párizsi útja után az ellenzéki Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol ötszáz cikk és egy sor költemény jelent meg a tollából.
Rövid idővel a hazatérése után tartott választásokon a nem várt ellenzéki siker – amely 30 év után váltotta a kormányzó Szabadelvű Pártot – a lapot kormánytényezővé tette azzal, hogy annak főszerkesztője, Vészi József a miniszterelnök sajtófőnöke lett.
1906-ban a Fejérváry-kormány lemondott, és mivel Ady pozíciót töltött be a darabontkormány mellett sajtótudósítóként, méltatlan támadások érték, ami elől előbb Érmindszentre, majd júniusban Párizsba „menekült”.
Léda (Ady így nevezte őt el) lett a múzsája. Lírai kibontakozásában Léda iránti szerelme és nála tett párizsi látogatásai segítették. A kapcsolat kilenc évig tartott: 1903-tól 1912-ig. Léda 1907-ben halott lánygyermeket hozott világra, vélhetőleg a költőtől.
Kapcsolatuk 1912-re teljesen megromlott, Ady a Nyugatban publikált Elbocsátó szép üzenet című versével végleg szakított Lédával.
Lédával való szakításának első hírére valósággal ostrom alá vették azok a nők, akik minden híres emberbe bele szoktak habarodni. Az átlagos levélírók között azonban feltűnt egy 16 éves kislány, aki egészen más hangon közeledett a költőhöz. A levelek éveken át jöttek. A kezdetben rokoni hang egyre bensőségesebb, szerelmesebb lett.
Ady Endre költő és Boncza Berta (Csinszka) költőnő portréja (Nemzeti Fotótár: Reprodukció)
Berta levelei mindig azzal a refrénszerű vissza-visszatérő türelmetlen sürgetéssel záródtak, hogy tegyen már végre egy rokoni látogatást, keresse fel unokahúgát Csucsán.
1915-ben megtartották az esküvőt. A két idegen ember közötti házasság nem lehetett boldog, egy ideig mégis csak védelmet jelentett e kései szerelem. Erről a megnyugvásról vallanak a Csinszka-versek, amelyekben a nyoma sem fedezhető fel a későbbi megromlott és kibírhatatlanná vált házaséletnek.
Ady Endre 1919 januárjában halt meg a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja.
A nemzet halottjaként temették el a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában.
Haláláért nem csupán a kontinensen végigsöprő spanyolnátha és a szifilisz volt felelős, hanem a gyertyát mindkét végén égető, fizikailag megterhelő életmódja és depressziója is. Ha nem is közvetlenül, de ezek mindenképp jelentős szerepet játszottak Ady korai távozásában.
Alkoholizmusa szív- és májnagyobbodást idézett elő, a dohányzás tönkretette a tüdejét, például asztmarohamai voltak, a depresszió pedig nyilvánvalóan gyengítette élni akarását.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
