Száz esztendő után

Száz esztendő után

Teli a baloldali, liberális magyar sajtó Orbán Viktor „kardcsörtetésével”. Az évekig elszigetelődött, a sarokban egyedül szipogó, kukoricán térdeplő szegény miniszterelnökről (akitől ugye, emlékszünk, undorodva fordult el az egész világ, kivéve az amerikai, a kínai, az orosz, a török, a német, a brit, az izraeli és a többi, csupa jelentéktelen országot képviselő elnököt és kormányfőt) már annyi jelzőt, vaskos sértést leírtak, hogy annak hovatovább polcnyi irodalma lesz a Budapesten megszüntetve működő CEU-n, ideértve az országlenyúlást, a diktatúrát meg a többi, hangzatos narratíva köpülését. 

Ezek után megvan az új gumicsont, amin el lehet rágódni egy ideig. (Vannak, akik évek óta az illiberális rágógumiban keresik a fogtömésüket.) Szó se róla, Orbán Viktor feladta a labdát, amikor leírta: készüljetek!

Az ellentábor, jó szokásához híven, természetesen adós marad a magyarázattal, mire is gondol a miniszterelnök, mire kellene készülni.

A nagy szabadáréban az is megszokott, hogy fog egy hatalmas pinzettát, s egy-egy jelzőt kiragadva a szövegből, meglobogtatja kelettől nyugatig, hátha beindul egy spontán tömegtüntetés Európa fenegyereke ellen mondjuk a Wall Streeten vagy a Piccadillyn. Ez a jelző most a kardcsörtetés.

Hírdetés

Pedig elég lenne önmagukból kiindulni, hiszen ők azok, akik permanensen hadonásznak és fenyegetőznek, üzengetik, mi vár mindenkire, aki nem a „jó oldalon” áll. A jó oldal természetesen egy pontosan identifikálható, letisztult, világos célokat tartalmazó ellenzéki összeborulás, patyolattiszta programmal. Az élcsapat könnyen identifikálható, mert beletartozik a retrográd kommunistától a radikális magyarokat eláruló kóklerig, a milliárdos proletárvezértől a köztörvényes bűnözőig, az államot fosztogató, bűnözőpátyolgató jogásztól az idegen érdekeket szolgáló sorosista „civilig” és a lumpenség virágcsokrától az ifjúságot hergelő törpediktátorokig minden, ami nem Orbán Viktor. A program is világos: ha már a mágikus monnyonle típusú ráolvasás nem használ, 2020-ban el kell kergetni a diktátort, és azonnali hatállyal ki kell kiáltani a tanácsköztársaságot, s felfüggeszteni az alkotmányt.

Nos, ezért kell készülődni, hogy ez a borzalom ne következhessék be.

Száz éve egyszer már eljátszották ezt a játékot, és erre a száz évre utalt a magyar miniszterelnök. Ám mivel a vírusjárvány miatt az idén Tusványos is elmaradt, ahol Orbán Viktor szabadon szokta kiteríteni a lapjait, ezúttal kénytelen volt egyfajta esszé formájában közzétenni a mondanivalóját. Amit a Trianon utáni száz esztendőről gondolt, s aminek a fájdalmas következményeit próbálja a magyar polgári kormány a rendelkezésére álló eszközökkel felszámolni, annak a víziónak a leirata a kormányfői expozé.

A száz év előtti demokráciacsinálásra ráment Magyarország. Hogy mégsem pusztult bele, annak okait a terjedelem szabta határ miatt meg sem kísérlem taglalni. Magyarország utóbbi tíz éve azonban elég világosan kitapintható mind a Kárpát-medencei, mind az európai kontextusban. Magyarország – s vele együtt mi, kívülre szakadt magyarok, akiket a fent nevesített katyvasz tehertételnek és a sunyi uszítás eszközének tart – talán sosem volt nagyobb veszélyben, s paradox módon reménytelibb helyzetben. Száz év után ugyanis felcsillant a remény, hogy a nemzet felemelkedésével együtt a szomszédok is felismerik az egymásra utaltság korparancsát, és – József Attilával szólva – talán mégsem leszünk német gyarmat. Se orosz, se amerikai, se semmilyen. Ezt a történelmi lehetőséget azonban nem adják ingyen. Ehhez vízió kellett, és ezért sokat kellett dolgozni. A katyvasz – és határon túli eszmetársai – természetesen mindent el fog követni 2022-ig, hogy ne legyen itt semmilyen Kánaán, és győzzenek a Káinok. Készülni kell? Készülni kell.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »