31 év után leszáll a nyeregből Kusztor Péter

31 év után leszáll a nyeregből Kusztor Péter

Kusztor 2010-ben és 2012-ben nyert mezőnyversenyben bajnoki címet, előbbi évben időfutamban is aranyérmes volt az ob-n, 2008-ban pedig szerepelt a pekingi olimpia országúti mezőnyversenyében.

Lezárja hosszú pályafutását a korábbi magyar bajnok és olimpikon kerékpáros Kusztor Péter.

Hírdetés

„Úgy tűnik, ez volt az utolsó profi évem. Ez egy rendkívül nehéz pillanat számomra, 31 esztendőt töltöttem ebben a csodálatos sportágban, ám elérkezett a lezárás ideje” – jelentette be kedden az Instagramon a negyvenedik születésnapját december 27-én ünneplő Kusztor. Hozzátette: ez nem csupán egy periódus volt, hanem az egész élete, most pedig új fejezetet nyit.

Kusztor 2010-ben és 2012-ben nyert mezőnyversenyben bajnoki címet, előbbi évben időfutamban is aranyérmes volt az ob-n, 2008-ban pedig szerepelt a pekingi olimpia országúti mezőnyversenyében. A 2018-as cseh körversenyen történt bukása nyomán derült ki róla, hogy cukorbeteg, ezt követően került az egyes típusú diabéteszes sportolókból álló Novo Nordiskhez.

Hat idényt tekert a Pro Team (korábban: prokontinentális) besorolású amerikai csapatban, amellyel 2019-ben és 2021-ben is szerepelt az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok közé tartozó Milánó-Sanremón.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »