Zseltvay-Vezsdel Emese a tanítás mellett döntött – Egészségügyi dolgozóból lett pedagógus

Zseltvay-Vezsdel Emese a tanítás mellett döntött – Egészségügyi dolgozóból lett pedagógus

Milyen a jó pedagógus? Legyen tájékozott, nagy tudású, legyen harmonikus kapcsolata a diákjaival, maximálisan tudja átadni az ismeretanyagot. Ilyen és ehhez hasonló válaszok születnek a kérdésre. Az oktatás színvonala talán legnagyobb mértékben a pedagógustól függ. Ő az, aki közvetlen kapcsolatban áll a diákokkal, közvetíti legfőbb értékeinket.

Zseltvay-Vezsdel Emese, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola igazgatónője tanulmányait az egészségügyben kezdte, majd úgy döntött, mégis a gyermekek oktatásának szenteli életét. Vele beszélgettünk kezdetekről, oktatásról, az idei év kihívásairól.

– Beregszászban születtem, tanulmányaimat a Beregszászi 1. Számú Ukrán Tannyelvű Általános és Középiskolában kezdtem. Az általános iskolai tanulmányaim befejeztével felvételt nyertem a helyi Egészségügyi Koledzsbe, amelyet 1998-ban sikeresen be is fejeztem. Ezt követően az Ungvári Nemzeti Egyetem biológia-kémia szakára jelentkeztem. Eközben két évet dolgoztam a beregszászi egészségügyben, hiszen fontosnak tartottam, hogy ne csak elméleti, hanem gyakorlati tudást is szerezzek ebben a szakmában. Majd az egyetem elvégzését követően a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában kezdtem el a pedagógusi pályámat, mint biológia tanár. Immár három éve pedig igazgatóként is részt veszek az iskola életének szervezésében.

– Mindig is érdekelt a biológia, az emberi test felépítése, működése. Úgy gondoltam, hogy jó lehetőség ez számomra. Ezért is dolgoztam később a beregszászi klinikán, hogy alaposabb ismereteket szerezzek. Ott gyakorlatban is megismerhettem az elsősegélynyújtást, az injekciók szakszerű beadását. Mint tudjuk, a valóságban nem pont úgy történnek a dolgok, ahogyan a tankönyvben le van írva. Minden ember egyedi, és ahhoz, hogy valaki a szakmáját jól végezhesse, sok gyakorlásra van szüksége.

– Rá kellett jönnöm, hogy a gyerekeket, a tanítást még inkább szeretem. Tudtam, hogy az egészségügy egy újabb szakasza az életemnek, de nem az, amivel én igazán szeretnék foglalkozni. A tanári pálya számomra egy hivatás, a legtöbb sikerélményt az ember ebben a szakmában tapasztalja meg. Amikor a gyerekek hálásak az átadott tudásért, az egy felemelő érzés. Törekszünk arra, hogy minél jobban fejlesszük a gyerekek általános műveltségét, hogy az életben meg tudják állni a helyüket.

Hírdetés

– Kihívásokkal teli. Folyamatosan figyelnünk kell az új történésekre, változásokra. Az „új ukrán iskola” bevezetése, az új oktatási törvény rengeteg feladatot ad a tanároknak. Ezeknek maradéktalanul meg kell felelnünk, hogy a gyermekeink semmiben ne szenvedhessenek hiányt.

– Márciusban, az első karantén-intézkedések bevezetésekor kellett egy pár nap, hogy átgondoljuk, mit és hogyan fogunk csinálni. A tanárainkkal több megbeszélést is tartottunk, hogy kitaláljuk, mi lenne a megfelelő megoldás. Igyekeztünk egy egységes rendszert létrehozni. Számunkra a Google Classroom alkalmazás volt a megfelelő, ahol a tanárok és a diákok is optimálisan tudtak részt venni a tanítás/tanulás folyamatában. Azonban hozzá kell tennem azt is, hogy nem ment gördülékenyen a folyamat. Az alkalmazás, a digitális anyagok sok tárhelyen foglalnak eszközeinken, emellett, mivel saját e-mail-címhez kötött a bejelentkezés, az alsós diákok csak szülői segítséggel tudtak részt venni a rendszerben. A nyári szünetben Román István matematika-informatika szakos tanárunk létrehozott egy egységes hálózatot, ahová minden tanárunk és diákunk be tud csatlakozni, s ahol minden oktatási anyag elérhető. Minden résztvevő kapott egy saját e-mail-címet, úgy kicsik, mint nagyok, amellyel részt tudnak venni a tanórákon. Ez egy óriási feladat volt, mivel az iskolában 54 pedagógus oktat 705 diákot, de sikeresen megoldottuk a felmerülő problémákat.

– Az egészséges gyermek az egészséges nemzet záloga. Úgy gondoljuk, hogy a gyerekek oktatásáért és neveléséért egyaránt felelősek vagyunk. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a felnövekvő nemzedék megismerje kultúráját, történelmét, hagyományait. Fontosnak tartjuk a sport szeretetét is. Hiszen általa egészségesebbek is leszünk, és közösségben lehetünk. Ösztönözzük a gyermekeinket arra, hogy tehetségüket merjék kibontakoztatni.

– Szabadidőm igen kevés van, be kell vallanom. Az iskola élete, az új kihívások szinte minden időmet kitöltik. Egy tanár munkája nem ér véget az utolsó csengővel, rengeteg a teendő utána is. Mégis, ha akad egy kis szabadidőm, a családommal foglalkozom, emellett próbálok feltöltődni az új nap eseményeihez.

– Az iskolánk épületének egy részét szeretnénk felújítani. A munkálatok már elkezdődtek, bízunk benne, hogy be is tudjuk fejezni azokat. Új kihívások mindig jönnek, próbáljuk tudásunk legjavával megoldani azokat.

Kurmay Anita


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »