Zárlat? Miért tartja a kormány ismét hosszú órákig bizonytalanságban az embereket?

Ahogy arról beszámoltunk, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy rendkívüli Kormányinfón, két kormányülés között jelentett be újabb szigorításokat március 4. és 22. közöttre, ugyanakkor a bolt- és iskolazárral, illetve a szolgáltatások leállításával kapcsolatban konkrét részleteket nem mondott. Azt csak későbbre ígértek.

Jogos a kérdés:

ha nincsenek meg a részletek, akkor miért álltak ki 11 órakor Gulyásék a kamerák elé, miért nem vártak esetleg délutánig?

Elképzelhető, hogy a bejelentés óta szondáztatják a közvéleményt, és az adatok kiértékelése után alkotják csak meg a szükséges rendeleteket. Akárhogy is, most az állampolgárok megint csak találgathatnak a következő hetekkel kapcsolatban.

Lukács László György, a Jobbik alelnöke szerint

a jelenlegi bizonytalanság is azt mutatja, hogy az Orbán-kormányban össze-vissza kapkodnak, teljes a fejetlenség és a felkészületlenség azzal kapcsolatban, hogy milyen intézkedések szülessenek meg. Pedig a harmadik hullám robbanására fel lehetett volna készülni

– fogalmazott a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa.

Hírdetés

A kormánynak láthatóan úgy sem sikerült felkészülnie, hogy már egyéves tapasztalata van, és rengeteg, igaz, eltitkolt adat áll a rendelkezésére. Azonban

Orbánéknak fontosabb volt a sportrendezvények, világkiállítás megtartása, vagy épp az, hogy az egészségügy működését hogyan akadályozzák egy új jogrend bevezetésével egy ilyen veszélyes helyzetben, további bizonytalanságot szülve

– közölte.

A jobbikos országgyűlési képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az egészségügyi dolgozóknál is felvetődik egy bizalmi kérdés a kormány irányába, tekintettel arra, hogy a védekezést irányító személyek ennyire nem látják tisztán a helyzetet.

Amikor Orbán Viktor egy hónappal ezelőtt még a járvány elleni támadásról beszélt, most pedig lezárások lesznek, akkor miként adhatnak a kormányzat szavára, hogyan szervezzék az életüket?

– hangsúlyozta Lukács László György.

Tegyük hozzá, jelen pillanatban nem csak az egészségügyi dolgozók nem tudják, hogyan szervezzék az életüket a következő hetekben – legalábbis, amíg a kormány elő nem áll a részletekkel.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »