Washington újabb hadianyagcsomagot jelentett be Ukrajnának

Az amerikai kormány újabb katonai segélyt jelentett be pénteken Ukrajnának.

Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint a 275 millió dolláros csomag HIMARS-rakéták, 155 és 105 milliméteres tüzérségi lövedékek mellett Javelin és AT-4-es típusú páncéltörő rakétákat, harckocsiaknákat, illetve vegyi, biológiai és radiológiai védőöltözeteket is tartalmaz.

Ez már az ötödik ilyen katonai segélycsomag, amelyet Joe Biden amerikai elnök engedélyezett, mióta az amerikai kongresszus április végén jóváhagyta a kijevi vezetésnek szánt 61 milliárd dollárnyi forrást. A külügyi tárca hangsúlyozta, hogy az előző segélycsomagok tartalma már megérkezett a frontvonalakra, s "a mostani támogatást is a lehető leghamarabb leszállítják".

Hírdetés

Az ukrajnai háború kitörése óta Washington eddig már több mint 50 milliárd dollárral támogatta Kijevet.

Németország a nap folyamán jelentette be, hogy egy további Iris-T légvédelmi rakétaüteget adott át Ukrajnának. A berlini védelmi tárca szerint a fegyverrendszer pénteken érkezett meg.

Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint egy kombinált ütegről van szó, amely IRIS-T SLM és IRIS-T SLS, vagyis közepes és rövid hatótávolságú egységeket tartalmaz.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »