Vissza akarják venni a hazát. De a haza nem eladó!

Vissza akarják venni a hazát. De a haza nem eladó!

A felvidéki magyarok, ha akarják, most két komoly politikai párviadalt követhetnek nyomon. Az anyaországban Varga Judit egykori igazságügyminiszternek és volt férjének, Magyar Péternek az egymásnak feszülését, a Felvidéken pedig az államfőválasztásban még érdekelt Peter Pellegrini és Ivan Korčok politikai csatározását.

Látszólag semmi köze sincs egymáshoz a szinte egyidőben dúló politikai harcnak, viszont ez mégsincs teljesen így. Ugyanis mind Korčok, mind Magyar Péter is a nyugati háttérhatalmak hathatós támogatásával kormánybuktató céllal a politikai ellenzék érdekeit szolgálja.

Fico kormányfő, Pellegrini házelnök és az általuk képviselt nemzeti vonal az egyik oldalon, kontra Korčok államfő egy vadnyugati, nemzetietlen, liberális értékrend képviseletében. Erről dönt majd a nép április 6-án! Egyértelmű, hogy Brüsszel számára ki az elfogathatóbb, de hogyan dönt a nép, az istenadta nép?       

Tudják nagyon jól, hogy a magyarországi ellenzék soraiban, a régiek közözött nincs jelenleg kormányváltásra alkalmas ember, Gyurcsány már csak a háttérből vezér, egyébként egy leszerepelt vesztes, neje is miatta nem lehet sohase nyertes. Új arc kell tehát! Most mérik fel Magyart, bedobják őt a tüntetők elé, hogy menyire fogadják el, mennyire alkalmas a mozgósító vezérszerepre.

Hírdetés

Húsvéti üzenetében azt írja, hogy vissza akarják venni a hazát, megmozgatnak mindent! Csakhogy a haza nem eladó!

Mellé lőnek a benne bízók rendesen, mivel nem egy feddhetetlen előéletű a kiválasztott! Magyarországon és bárhol a világon egy nőt bántalmazó, családját zsaroló egyénből soha nem lehet az ország első embere! Ilyeneknek még a börtönben sem könnyű az életük! Ráadásul még árulóként is tekinthetnek rá! Mert mi arra a garancia, hogy nem fog ugyanúgy hátat fordítani majd az ellenzéknek, mint ahogy ezt tette a Fidesszel, eddigi kenyéradójával egy jól jövedelmező állásban, a Diákhitel Központ igazgatójaként.

Egyébként ebből is látni, mekkora a baj az ellenzéki oldalon, ha ilyesmiben gondolkodnak! Viszont az sem biztos, hogy egy ilyen elfuserált vezérjelölt mögé egységesen felsorakozik a balliberális ellenzék, illetve Magyar Péter ellentmondásos személye vonzani tudja-e a külföldi támogatókat, az újabb dollármilliókat.  

Brüsszeli gondolkodás szerint az is az előnyére válhat az egykori külügyminiszternek, hogy karrierpolitikusként kiszolgálta már Vladimir Mečiart, Mikuláš Dzurindát, Robert Ficot, Igor Matovičot és Eduard Hegert is. Ott volt tehát eddig minden kilométerkőnél, szélkakasként pörgött a szlovák kormányok között, ahonnan és amerre a szél fújt, forgatta a köpönyegét rendesen! Ahogy a saját érdeke megkövetelte…

Magyar Péter és Ivan Korčok vajon ismerheti-e egymást? Nem valószínű, de biztos jól megértenék egymást! Az sem kizárt, hogy részt vettek együtt valamilyen felkészítésen a tengerentúlon, ahol arra képeznek ki, hogyan lehet Európában eltüntetni a nemzetállamokat, szétverni a családokat, szivárvány alatt gendert vetni és aratni.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »