Virágvasárnap – vagy ahogy Európa-szerte nevezik, „pálmák vasárnapja” – egy héttel előzi meg húsvétot. Ezen a napon a kereszténység a Jeruzsálembe bevonuló Jézusra emlékezik, akit hívei királynak kijáró hódolattal, pálmaágakkal köszöntöttek. Így vált virágvasárnapi szokássá katolikus vidéken a pálmaszentelés, s ahol a növény nem él meg, mint például nálunk, ott a barka-szentelés járja.
A virágvasárnaphoz sok néphagyomány fűződik. Nagydobronyban régi időkre visszanyúló szokás, hogy a szülők és nagyszülők a virágvasárnap előtti szombaton este, vagy virágvasárnap reggel szalagokkal feldíszített zöldágat tesznek a lányos házak kapujára, ami nagypéntekig ott is marad.
A zöldág jelzi a legényeknek, hogy hová lehet majd húsvét hétfőn locsolkodni menni, aminek hímes tojás lesz a jutalma.
A zöldágat, vagy ahogy itt nevezik, a „ződágat” általában 12-13 éves korig rakják ki a lányos házak elé, a nagyobb lányok lakhelyét már nem jelzik ily módon. Érdekes módon, a szomszédos településekre korábban nem volt jellemző ez a szokás, ám házasság útján keveredik a nép, s a dobronyi lány, vagy éppen a máshová nősülő legény magával viszi ezt a szokást is, így az utóbbi években például Csongoron, Kisdobronyban is több kislányos kaput díszítettek zöldággal.
Bár vidékünkre nem igazán jellemző, de a magyar hagyományokhoz tartozik a kiszebábégetés. Virágvasárnap a palóc leányok például egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek és énekelve végigvitték a falun, aztán levetkőztették, majd vízbe dobták vagy elégették. A szokás a múlt század első évtizedeiben még élt. A szalmabábut kisze, kiszi, kicevice, villő, banya stb. névvel illették, a szokást kiszehajtásnak mondták. A kisze szláv eredetű szó, és a jellegzetes böjti ételnek, a savanyúlevesnek, a korpaciberének a neve. A kiszebábu magát a böjtöt szimbolizálta, kihajtása pedig a böjt örömteli kiűzését, ami együtt jár a visszatérő húsos napok köszöntésével. „Haj, kisze, kiszéce, gyűjj be sódar, gömböce!”
A virágvasárnaphoz fűződő szokás volt nálunk is, hogy az ekkor már szépen kihajtott barkát „virágszombaton” a gyerekek begyűjtötték, s másnap ünnepélyes keretek közt vitték a templomba. A szentelt barkából mindenki vitt haza. Szentelt fűzfabarkát dugtak az eresz alá, hogy így óvják a házat a tűztől és a villámcsapástól. A szentelt barkát gyógyításra, például torokfájás ellen, jóslásra, varázslásra és rontás ellen használták. Néhol, amikor a hívők kijöttek a templomból, lenyeltek egy-egy bimbót, hogy ne fájjon a torkuk.
A szentelt barka véd a villámcsapás, a tűz ellen, a kertből elűzi a férgeket, tartották eleink.
Egyes vidékeken a templomból hazavitt barkát nem tehették a szobába, mert akkor ott sok légy termett volna. Ezeken a helyeken az asszonyok és lányok lesöpörték vele a lépcsőket, hogy a békák nyáron ne menjenek be a házba. Igen sok helyen úgy tartották, hogy a barkaágak azért nem valók a szobába, mert akkor a kislibák belefúlnak a tojásba. A fűzfa ágát jóslásra is felhasználták eleink. A hiedelem szerint ahány bimbója volt a barkának, annyi kislibának kellett kikelnie.
Végezetül álljon itt egy virágvasárnapi figyelmeztető versike is, melyet Móricz Kálmán Nagydobronyról készült falumonongráfiájában olvasunk:
Vigyázz virágvasárnapra, Ha kifekhetsz már a napra. A szívedet öröm töltse, Kertednek lesz sok gyümölcse.
Kósa Eszter
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
