Változatlan az osztrák kancellár bizalma a hivatali visszaéléssel vádolt alsóházi elnökben

Karl Nehammer osztrák kancellár változatlan bizalmát fejezte ki Wolfgang Sobotka iránt, miután a parlament alsóházi elnöke ellen szerdán hivatali visszaélés gyanújával indult nyomozás – jelentette a osztrák APA hírügynökség.

Wolfgang Sobotka, az osztrák Nemzeti Tanács (az osztrák parlament alsóháza) elnöke ellen szerdán hivatali visszaélés miatt indult nyomozás. A vádak szerint 2017-ben az Osztrák Néppárt (ÖVP) azért akadályozta meg az Ausztriai Adatvédelmi Hatóság elnökét, Andrea Jelineket abban, hogy a bécsi államrendészeti igazgató-helyettes tisztségét betöltse, mert úgy vélték, közel áll Ausztria Szociáldemokrata Pártjához (SPÖ). A vádak napvilágra kerülése után az ellenzék több tagja is Sobotka lemondását követelte az ÖVP vizsgálóbizottságának elnöki tisztségéről.

Sobotka egyszerre tölti be az alsóház elnöki és a Néppárt vizsgálóbizottságának elnöki tisztét.

Hírdetés

Az ügy áprilisban már elévült volna, ezért a vizsgálóbizottság csütörtökön ülést tartott. Az ülés előtt az ÖVP képviselője azonban úgy nyilatkozott, semmilyen gyanút nem lát Sobotka ellen, pénteken pedig Karl Nehammer osztrák kancellár is kétségeit fejezte ki a gyanú megalapozottságát illetően. Felhívta a figyelmet arra, hogy az indítványt beadó Peter Pilz ellenzéki képviselő, az alsóház volt tagja az eset elévülési idejének lejárta előtt pár nappal tett panaszt. "Ami itt történik, az átlátszó, és csakis egyetlen célt szolgálhat: Peter Pilz el akarja távolítani Sobotkát a hivatalából" – fogalmazott a kancellár.

Nehammer pénteken az osztrák Ö1-es csatorna reggeli műsorában elmondta: "(Sobotka) mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy tisztázza az ellene szóló vádakat, és ebben teljes mértékben élvezi a bizalmamat".

A Sobotka elleni nyomozás még tart.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »