Václav Klaus volt cseh államfőre 10 ezer koronás bírságot róttak ki, mert nem viselt szájmaszkot

Václav Klaus volt cseh államfőre 10 ezer koronás bírságot róttak ki, mert nem viselt szájmaszkot

Nyitókép: Deml Ondřej/ČTK

Václav Klaus egykori cseh államfőre 10 ezer koronás (384 euró) büntetést rótta ki a prágai higiénikusok azért, amiért tavaly október 28-án szájmaszk nélkül mondott beszédet a prágai városháza előtt – tájékoztatott a Novinky.cz portál.

„A büntetést politikai és nem járványellenes okokból rótták ki”

– konstatálta Klaus, aki megjegyezte, hogy a városháza előtt rövid beszédet mondott, a szájmaszkja pedig vagy a nyakán volt, vagy teljesen levette.

Hírdetés

„Az állami ünnep megtisztelésével, a beszéddel és a virágcsokor elhelyezésével az alkotmány által garantált szólásszabadságot valósítottam meg”

– állítja a volt államfő azzal, hogy ezeket a jogokat csak törvénnyel lehet korlátozni. Egyúttal azt is hozzátette, hogy a tévéstúdióban a szónokok sem viselnek szájmaszkot.

Klaus szerint a bírságot alkotmányellenesen rótták ki, hiszen maga a maszkviselés is törvénytelen és alkotmányellenes, ugyanis a törvény nem ismer ilyesmit.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »