Útravaló – 2024. július 13.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.

Az Egyház Boldog Gizella testvérének (Szent Henrik király – a Szerk.) ünnepét üli, aki templomokat, monostorokat alapított, és elérte, hogy a Hiszekegyet bevegyék a szentmise liturgiájába. Feljegyezték róla, harcai közepette úgy érezte, a szentek segítik szolgálatát, a munkát imádsággal kezdte, és imaéletének része volt a barbár népek megtérése, jobban reménykedett ennek hatásában, mint az erőszak eszköztárában. Egy volt tehát hite a szentek hitével, munkáját úgy akarta végezni, mint a Teremtővel való együttműködés folytatását, a hitetleneket pedig nem csupán formálisan, hanem szívükben átalakulva akarta elvezetni a közös hitvallásra. Ott van-e életalakításomban mások üdvösségének ez a bensőből fakadó művelése és előmozdítása?

Hírdetés

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »