UNICEF: Hollandia nem bánik megfelelően a menekült gyermekekkel

A hollandiai menekülttáborokban élő gyerekek helyzete válságos, a kormány nem gondoskodik róluk megfelelően – jelentette a Dutchnews hírportál hétfőn az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) hollandiai ügynökségének jelentésére hivatkozva. A jelentés szerint a táborokban élő mintegy kétezer menekült gyermek fejlődése sérül ott-tartózkodásuk folyamán: a gyermekek gyakran sátrakban vagy túlzsúfolt sportcsarnokokban húzódnak meg, amelyek nem felelnek meg a kiskorú menekültek elhelyezésére vonatkozó minimumkövetelményeknek. Hiányoznak az alapvető szolgáltatások, nincs számukra elérhető pszichológiai és szociális segítségnyújtás sem.

Ezeknek a gyerekeknek joguk van olyan helyen élni, ahol biztonságban és védve érzik magukat, a holland kormánynak pedig jogi kötelessége ezt biztosítani – idézte a hírportál Suzanne Laszlót, az ügynökség igazgatóját.

Hírdetés

Véleménye szerint a kormány sorsukra hagyja a gyermekeket, akiknek pedig elsőbbséget kellene élvezniük az elhelyezés során, például kis létszámú központokba kellene költöztetni őket, ahol van lehetősége arra, hogy „igazán gyermekek lehessenek”. Hozzátette, hogy a megpróbáltatások iskolai tanulmányaikra is negatív hatással vannak, amellett hogy károsítják mentális fejlődésüket. Múlt hónapban Margrite Kalverboer holland gyermekjogi biztos is felhívta a figyelmet a kiskorú menekültek elfogadhatatlan életkörülményeire a holland menekülttáborokban. Mint mondta, a menekültközpontban azzal szembesült, hogy az ott tartózkodó gyerekeket mentálisan elhanyagolják, ami további traumákhoz vezethet, és súlyosbítja helyzetüket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »