Aki eddig csak azon bosszankodott, hogy a boltokban lassan megfizethetetlenné válik az élelmiszer, az most újabb csapásra készülhet. Ha orvoshoz megy, ott is pénzt kérhetnek tőle.
Az ambuláns orvosok februártól 2 és 10 euró közötti illetéket kérhetnek a páciensektől.
Az sem kizárt, hogy egyes orvosok még ennél is többet, akár 20 eurót is beszednek a betegektől. Az emelésre a magas energiaárak miatt van szükség.
A Magánorvosok Szövetsége (ASL) szerint nincs más lehetőségük az orvosoknak, mint illetéket kérni, hogy folytatni tudják a rendelést. Nem titkolt céljuk, hogy elérjék, hasonló díjazásban részesüljenek, mint a kórházi orvosok.
Ha az ambuláns szférába nagyjából 300 millió érkezne, amit az egészségügyi miniszter megemlített, akkor biztosan nem kérnénk semmilyen illetéket. Nem akarjuk azokkal terhelni a betegeket, de sajnos, a helyzet erre kényszerített bennünket”
– magyarázta Marián Šóth, a szövetség elnöke a Nový Čas-nak.
Minden orvos maga dönti el, hogy konkrétan mekkora összeget kér betegeitől. Šóth szerint figyelembe veszik a regionális különbségeket is. A pozsonyi szívgyógyász Katarína Kováčová például 20 eurót kér egy 20 perces vizsgálatért.
Hogy áll a helyzethez az egészségügyi minisztérium? Tárgyalásokat folytat az ambuláns szektor anyagi megsegítéséről annak képviselőivel, a biztosítókkal és a pénzügyminisztériummal. A tárca január végéig rendezni akarja a helyzetet.
Jelenleg nyolcvan millió euró áll a tárca rendelkezésre az ambuláns szektor és az intézmények megnövekedett energiaszámláinak fedezésére, de keresik a további pénzforrásokat.
Drámai helyzet állna elő abban az esetben, ha a magánrendelők tömegesen felmondanák szerződéseiket az egészségbiztosítókkal és emiatt a vizsgálatok teljes összegét a betegeknek kellene fizetniük.
Dušan Zachar egészségügyi elemző szerint az egészségbiztosítók ezeket az összegeket később visszafizetnék a betegeknek, vagy teljes összegben, vagy legalább részben. Egyes régiókban, különösen Pozsonyban azonban megmaradna az érdeklődés a magánrendelők iránt akkor is, ha a vizsgálatokért az orvosok teljes összeget kérnének.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »