Halottnak nyilvánították az iráni elnököt és az iráni külügyminisztert is

Halottnak nyilvánították az iráni elnököt és az iráni külügyminisztert is

Halottnak nyilvánították az iráni elnököt és az iráni külügyminisztert is Balaskó Réka2024. 05. 20., h – 07:45

Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap – jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn.

Hírdetés

A bejelentést az alelnök, Mohszen Manszúri is megerősítette az X-en. Hírügynökségek iráni hivatalos forrásokra hivatkozva azt közölték, hogy a helikopter – egy amerikai gyártmányú Bell 212 típusú légijármű – teljesen kiégett a balesetben. A roncsokról az IRNA iráni állami hírügynökség is közzétett gépeket. Az iráni törvények értelmében az átmeneti elnök az addigi első alelnök, Mohszen Mokber lesz.

Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy ott Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. A baleset az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett, a visszaúton történt. Az IRNA úgy tudja, hogy a gépen utazott az iráni Kelet-Azerbajdzsán tartomány kormányzója és a tartományi székhely, Tebriz egyik vallási vezetője.

A keményvonalas politikát folytató, konzervatív Raiszi 2021 augusztusában lépett hivatalba. A következő elnökválasztásra 2025-ben került volna sor, a kialakult helyzet miatt azonban elképzelhető, hogy már idén júliusban megrendezik – közölte a Reuters hírügynökség.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »