Újabb vereség – A szakadék szélén "találkozik" új tulajdonosával az Újpest

Újabb vereség – A szakadék szélén "találkozik" új tulajdonosával az Újpest

A Debrecen emberelőnyben két gólt szerzett, végül 2-1-re nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának keddi nyitómérkőzésén.

Remekül kezdődött hazai szempontból a mérkőzés, mivel még egy perc sem telt el, amikor ziccerbe került a házigazda, ám Megyeri védett. A jó kezdés után a hasonló folytatás elmaradt. A csapatok közepes tempóban, rengeteg hibával futballoztak, így az első félidő eseménytelenül telt.

A fordulást követő negyedórában semmi nem változott a korábbiakhoz képest, egyik csapat sem tudott fölénybe kerülni, a támadások lassúak és körülményesek voltak, így a kapuk nem forogtak veszélyben. Az 59. percben aztán Jevtoski a felezővonalnál durván letalpalta Ojedirant, amiért előbb sárga lapot kapott, majd videózás után Pintér játékvezető kiállította.

Hírdetés

Az emberelőnybe került DVSC aktívabbá vált és fölénybe került, ami a 78. percben érett gólelőnnyé. A hajrában a debreceniek megduplázták előnyüket, így az utolsó pillanatban büntetőből szépítő Újpestnek már nem volt esélye a pontszerzésre.

A lila-fehéreknek ez volt sorozatban a kilencedik nyeretlen mérkőzésük, ilyen hosszú negatív sorozatra 1986-ban volt legutóbb példa az együttes történetében.

Az újpesti klubnak mégis, a vereség ellenére emlékezetes marad a keddi nap, mivel délután Roderick Duchatelet tulajdonos megállapodott a csapat többségi tulajdonának eladásáról a MOL Vagyonkezelő Zrt.-vel.

A Debrecen ezt megelőzően 2013 novemberében tudott Újpesten nyerni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »