Tíz kihívója maradt Karácsony Gergelynek.
Ferenczik József, az Új Magyar Birodalmi Mozgalom főpolgármester-jelöltje csütörtök késő este egy közleményt adott ki, amely szerint visszalépett a küzdelemből. Súlyos vádakat fogalmazott meg mind a kormánypárti, mind az ellenzéki jelöltekkel kapcsolatban.
Azt írta, „a kormányzati ellenfeleink a hazugságok és a csalások és a pénz útján próbálnak hatalmat szerezni, megfosztva az őszinte és hazafiasságot gyakorló embereket attól a joguktól, hogy a saját nemzetük irányításában részt vegyenek. Ezek a korrupciós és antidemokratikus cselekedetek nem csak veszélyeztetik a demokráciát hanem alá-ásták a népünk hitét és bizalmát az állam iránt. Az ellenzék minden eszközt bevet a hatalom megszerzése érdekében, még akkor is, ha ez a demokratikus folyamatok és értékek megsemmisítését jelenti. Megtagadják az igazságot és az egyenlőséget, míg saját politikai hatalmukat védeni és megerősíteni próbálják. A szabad választások alapjait lerombolják, és elnyomják azokat, akik más véleményt vallanak, így biztosítva saját maguk további hatalmát és uralmát” – fogalmazta meg véleményét Ferenczik József.
Azt írta, nem akar részt venni egy ilyen rendszerben, ezért lemond a főpolgármesteri jelöltségről, és reménykedik, hogy „egy nap újra tiszta és demokratikus választásokat láthatunk az országunkban. Megtisztítva ettől a zsarnok fekélyes politikai elittől ami most uralkodik ezen a nemzeten” – írta közleményében.
Ezzel tízre csökkent Karácsony Gergely kihívóinak száma:
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »