A Szent András Evangelizációs Iskola egy nemzetközi iskola, amely a világ 23 országában kisebb iskolaközösségekben működik. Az iskola szentírás alapú képzési programja három lépcsős, amelynek első, belépő kurzusa az Új élet Krisztusban kurzus, amelyet február végén tartottak – írta oldalán a Szombathelyi Egyházmegye március 13-án.
A zalaegerszegi Hegyre Épült Város Iskolaközösség – a Zalaegerszegen indult Városmisszió részeként – február végén három napos Új élet Krisztusban kurzust tartott Zalaegerszegen a Szent Család Óvodában, amelyre Zalaegerszeg valamennyi plébániájáról, sőt a környező településekről és Vas megyéből is érkeztek érdeklődők.
Az Új élet Krisztusban kurzus arról szól, hogy a résztvevők tanúvá váljanak, hogy találkozzanak Krisztussal, hogy új életet nyerjenek, és megtapasztalják Isten jelenlétét. A kurzusról pedig mindenki hazaviszi azt az ajándékot, amit a Jóisten összekészít neki erre az alkalomra.
A most megtartott kurzusról Petőházi Attila igazgató, majd Bóka Balázs atya, a zalaegerszegi Mária Magdolna plébániatemplom káplánja nyilatkozott a Mária Rádiónak, továbbá a résztvevők közül néhányan elmondták, hogy milyen érzésekkel érkeztek és távoztak a kurzusról. A Mária Rádió által készített műsor ITT meghallgatható.
Szöveg és fotó: Sárközi Violetta
Forrás: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »