Tûzeset volt egy prahovai kõolajfeldolgozónál, Belgiumba és Ausztriába szállítják az égési sebesülteket

Egy nem megfelelően használt hegesztőgép idézte elő a Prahova megyei Colceag községhez tartozó Inoteşti faluban lévő kőolaj-feldolgozó üzem egyik csarnokában hétfő este kiütött tüzet, jelentette be a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség kedden.

A lángok mintegy 700 négyzetméteres területre terjedtek ki, a tűzoltóknak 2 óra munka után sikerült eloltaniuk a tüzet.

A lángra kapott csarnok mellett, amelyben irodák is voltak, három darab, egyenként 20 tonnás kőolajtartály volt elhelyezve, amelyeket a tűzoltók folyamatosan hűtöttek a bevetés ideje alatt.

Hírdetés

Egy 53 éves és egy 59 éves férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett miközben a tűzoltásnál segédkeztek. Őket súlyos állapotban a Ploieşti-I megyei kórházba szállították.

Az egészségügyi minisztérium kedd délelőtt arról tájékoztatott, hogy az egyik pácienst a belgiumi Asztrid királyné katonai kórházba szállítják, a másikat pedig a Bécsi Általános Kórházba.

Violeta Tănase, a ploieşti-i megyei sürgősségi kórház szóvivője az AGERPRES hírügynökségnek kedd reggel elmondta, hogy a két férfi súlyos állapotban fekszik a kórház intenzív osztályán.

A két pácienst, akik testük 60, illetve 70 százalékán szenvedtek másod- és harmadfokú égési sérüléseket, sebészeti beavatkozásoknak vetették alá, hogy sebeiket megtisztítsák. Felső légútjaik is sérültek.

A betegek szállításáról a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU) gondoskodik.(agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »