Kábítószer-kereskedelem miatt továbbra is letartóztatásban egy volt rendőr

Kábítószer-kereskedelem miatt továbbra is letartóztatásban egy volt rendőr

A bíróság egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával, és meghosszabbította a volt budapesti rendőr letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében részt vevő civil személyek más eljárásban szintén letartóztatásban vannak.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben 2024. április 5-én a nyomozó ügyészség és a Heves vármegyei rendőrök kábítószer kereskedelem miatt közös bűnügyi akciót hajtottak végre. A rendőrök hat férfit vettek őrizetbe, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Hírdetés

A hevesi rendőrök a civil elkövetők lakásában kábítószergyanús tablettákat, zöld növényi származékot, fehér port, illetve a terjesztéshez szükséges csomagolópapírt és mérlegeket találtak, majd kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.

A nyomozó ügyészség a bűnügyi akcióval egyidőben egy rendőrrel szemben intézkedett. Elfogását követően az ügyészség elrendelte őrizetbe vételét, majd az egyenruhás motozására, és a használatában álló ingatlanokat, illetve gépjárműveket érintően kutatásra került sor. Ekkor kábítószergyanús anyagot, valamint kábítószer fogyasztáshoz használt eszközöket foglalt le az ügyészség.

A bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett kábítószer kereskedelem, és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével meggyanúsított rendőr nem tett vallomást.

A megalapozott gyanú szerint az egyenruhás 2023-ban abban állapodott meg több heves vármegyei férfival, hogy rendszeresen, anyagi haszonszerzés végett kábítószert és új pszichoaktív anyagokat vásárolnak és adnak el, illetve egymás felé tiltott szereket vásárolni szándékozó személyek megrendelését közvetítik. Olyan eset is előfordult, hogy az illegális szerek beszerzéséről a rendőr a szolgálata során egyeztetett.

A gyanúsított szolgálati jogviszonya időközben megszűnt.

A volt rendőr terhére rótt bűncselekményeket a törvény – a halmazati szabályokra tekintettel – öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az elkövető letartóztatását 2024. április 7-én – egy hónapi időtartamra – elrendelte, amely kényszerintézkedést az ügyészség indítványára a bíróság újabb végzésével 2024. augusztus 7. napjáig hosszabbított meg.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »