Tűz, víz, levegő: a Lélek jelenlétében éljünk!

Pünkösdvasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 20,19–23)

Pünkösd az Egyház születésének ünnepnapja.

De ki is ez a Lélek? És hogyan tárja fel előttünk magát, milyen módon ismerhetjük fel ezt a csodás isteni jelenlétet közöttünk és bennünk? A Szentírás képei alapján három őselem rövid elemzése legyen most a segítségünkre!

Először is, a Szentlélek tűz képében mutatja meg magát. Eleven, lobogó tűz, égő lángcsóva jelenik meg az apostolok feje fölött. Az addig szorongó tanítványok lángoló szívvel és halált megvető bátorsággal állnak ki több ezer ember elé, hogy tanúságot tegyenek a keresztre feszített, de feltámadt Urukról, aki azért jött, hogy tüzet gyújtson a földön. Mi mást is akarna, mint azt, hogy végre lángra lobbanjon a szeretet tüze, amit felszít szívünkben, hogy lángoljunk és világítsunk, s Lelkével másokat is melegítsünk, lángra lobbantsunk?

Hírdetés

Másodszor, ott van a víz eleven szimbóluma is. Egy ünnep alkalmával erről a vízről, a Lélekről szólt Jézus: Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon, aki hisz bennem, annak bensejéből élő vizek forrásai fakadnak. A tűz mellett a víz is tisztulást, megújulást hoz, új erőt ad. Már elővételezett pünkösd, amikor Jézus a szamariai asszonyt Jákob kútjánál elvezeti az élő vízforráshoz. Velünk is ezt teszi, ha felismerjük a Lelket, Isten ajándékát.

És ott a levegő mint a Szentlélek jelenlétének ugyancsak beszédes szimbóluma. Van, amikor heves szélzúgás, máskor az enyhe szellő alig hallható susogása. Az Úr Lelke szabja meg, kit, hogyan és mikor érinthet meg! Meghallani, megtérni, újjászületni és bátran útra kelni sohasem késő. A már idősödő Nikodémus Jézussal folytatott éjjeli beszélgetése tárja fel előttünk is: a megújulás lehetősége mindenkinek megadatik! A szél ott fúj, ahol akar. Hallod ugyan zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy.

Adja meg nekünk Isten Lelke, hogy a piros pünkösd napján, melyen mindenek újulnak, a mi életünkbe is meghozza a lobogó és lángoló tűz, az eleven és éltető vízforrás, valamint a heves szél és az enyhe szellő egyaránt megtisztító, megújulást és lelki újjászületést adó, csodás erejét!

Szerző: Bognár István

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »