Tudományok napja Gútán

Tudományok napja Gútán

Cseppek a tudomány tengeréből címmel szervezték meg november 22-én a tudományok napját Gútán, az Adamis Anna Művelődési Központban, amelynek házigazdája a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont.

Az előadásokat 230 diák hallgathatta meg, akik 17 iskolából, Gútáról, valamint a Komáromi, a Vágsellyei, Dunaszerdahelyi, Galántai, Érsekújvári járásokból érkeztek. Mint Tóth Árpád iskolaigazgató elmondta, azt tapasztalják, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a rendezvény iránt.

Az előadások több témakört is érintettek, a programot úgy állították össze, hogy a kisebb és nagyobb diákoknak is érdekes legyen.

Az első előadást Pál Károly tartotta, aki a Number One Technologies ipari drónpilótája, kolléganőjével, Szaniszló Mónikával a pilóta nélküli repülőeszközök, a drónok fejlesztésével, ipari alkalmazásukkal és drónpilóták kiképzésével foglalkoznak. Pál Károly szerint, fontos megértetni az emberekkel, hogy a robottechnológia hasznos, példaként említette, hogy a tengeri szélerőművek, a szélturbinák karbantartását ők 15 perc alatt tudják elvégezni, míg az ipari alpinistáknak, akik korábban végezték ezt a feladatot 2-3 napig vizsgáltak egy turbinát, és több baleset is történt közben. Az előadó kiemelte: hogy a jövőben mi mindenre lehet majd jól használni a dróntechnológiát, azt az ott ülőknek, vagyis a mai diákoknak kell majd eldönteni.

Hírdetés

Az előadótól megtudtuk, hogy 1492-ban, amikor felfedezték Amerikát, körülbelül 5 millió indián élt, akiknek száma 1900-ra lecsökkent, és 100 000 volt tehető, mára ismét 4,5-5 millió ember vallja magát indiánnak. Ma már nem kötelező rezervátumban élniük, de több rezervátum is létezik az Államokban, leginkább a nyugati részen, hiszen a keleti részről az Európából érkező fehér ember kiszorította őket.

Az idei törökországi földrengésben végzett mentésről Pavelcze László vészhelyzet-kezelési igazgató a Rescue nemzetközi mentőcsapat parancsnoka beszélt.

Pavelcze László 33 éve dolgozik a speciális mentések területén, eddig összesen 69 mentési munkában vett részt, ebből 14 háborús övezetben volt. A februári török földrengés másfél magyarországnyi területet érintett, a túlélésnek nagyon kicsi volt az esélye, hiszen több percig rengett a föld. A tavaszi katasztrófa sújtotta területre 18-an utaztak el, 9 kutyával, és 3 tonnányi felszereléssel. A kutyák 11 túlélőt jeleztek, és 7 ember életét sikerült is megmenteniük. Mint mondta, sokszor a szerencsén múlik ezeknek az embereknek a megmenekülése, óriási munkát kell elvégezniük, de nem minden áron mentenek, mert a saját testi épségükre is figyelniük kell

A győri Technics Playground Robotikai Oktatóközpont vezetője Győrben létrehozott egy múzeumot, ahol az egykor Magyarországon gyártott Volvo Laplander terepjárókat, a hozzájuk tartozó gyári dokumentumokat és tervrajzokat lehet megtekinteni. Azt Volvo Laplandert, amivel Gútára érkezett 6-7000 óra munkával újította fel, érdekessége, hogy azzal járt vadászni Kádár János. A múzeum tulajdonos több autója történetét is elmesélte, a legjobb, ha felkerekedünk, és elmegyünk megnézni a kiállítást Győrbe.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »