1920-óta Június 4. a magyar történelem legsötétebb napja. A trianoni szégyenteljes békediktátum máig ható maró seb az összmagyarság testén. A gyász és az összetartozás napja ez. De gyászolni nem gyászolhatunk tovább! Most amikor végre ismét erősödésnek indult hazánk, tennünk kell a magyarok újraegyesítéséért. Wass Albert szavait idézve, “Hogyha mi magyarok összefogunk itt a szabad világon, nincsen a pokolnak az a hatalma, amely megbirkózhatik velünk”.
A békediktátumot azért is nevezhetjük végtelenül becstelen szerződésnek, mert az aláíró európai nagyhatalmak részéről elsősorban gazdasági és hatalmi törekvéseket szolgált. Nem vették figyelembe a Kárpárt-medencében élő népek érzéseit, fájdalmait. A térségben élő többség véleménye egyáltalán nem érdekelte a szerződést megkötő kisebbséget és a térség gazdasági kizsákmányolásra készülő győztes nyugati hatalmakat.
Így nézne ki Franciaország 2/3-os elcsatolás után
Eddig nem eléggé hangoztatott tézis, hogy a Kárpát-medence elcsatolt részein élő népek döntő többsége továbbra is Magyarországhoz szeretett volna tartozni. A magyarokon kívül az kimetszett területeken létrehozandó új országok többségi népeiből is sokan lojálisak voltak addigi magyar hazájukhoz. Nem beszélve a minden térségben élő többi kisebbségről, a nagyszámú németségről, zsidóságról, akik a korabeli források tanulsága szerint minden esetben hazánk részei kívántak maradni. A nemrégiben létrehozott szlovák nép zöme szláv anyanyelvű magyarnak tartotta magát (akiknek az önazonossága, nemzettudata is még csak kialakulóban volt a 20. század elején, amikorra egységes néppé kezdtek válni a Felvidékünk vegyes etnikumú északi-szláv lakosaiból). A kárpátaljai ruténok (magyar-oroszok, vagy kisoroszok) mindig is hűek voltak a Magyar Királysághoz, és teljes vállszélességgel álltak ki a Szent Korona védelmében (hol voltak ekkor még az ukránok?……) Az erdélyi románság jelentős része is hazánk felé húzott, hiszen a vlach (magyarosan oláh) felmenőiket menekültként, vagy gazdasági bevándorlóként befogadta Magyarország és jó megélhetést biztosított számukra, jobbat, mint az anyaországaik. (A román elnevezést a 19. század közepe előtt nem lehet alkalmazni, mert az egy akkoriban kialakított, addig soha nem létezett népelnevezés, egy műszó, amelyet az egységesülő két vlach fejedelemség ortodox keresztény népének megnevezésére hoztak létre. Sajnos történészeink nagy része a középkorig visszamenőleg tévesen használja a román, ukrán, szlovák népmegjelöléseket. Hiszen ezen népelnevezések /sőt népek!/ egyike sem létezett a 18. század előtt.)
Az “igazi” Nagy-Magyarország, Magyar Királyság a középkorban
Az Erdélyben élő románok elsősorban a keleti ortodox egyház egységesítő hatására kezdtek magyarellenes érzéseket táplálni. A délvidéki szerbek kisebb része az Oszmán hódítás elől felhúzódva lett hazánkba befogadva, nagyobb részüket, pedig a Habsburg uralkodók telepítették be a 18. században hazánk területére, pontosan a magyar függetlenségi törekvések letörésére. Ők valóban a délszláv testvéreikhez szerettek volna csatlakozni, de itt egyet ne felejtsünk! A Délvidéken a szerbek kisebbségben voltak a területen élő többi nép számarányához képest.
Történelmietlen a “mi lett volna ha?” kérdést feltenni, de mégis tegyük meg! Egy 1920-ban tartott népszavazás esetén, szinte biztos, hogy az elcsatolt területek döntő többsége megmaradt volna (persze az amúgy is nagy autonómiát élvező Horvátországot leszámítva).
A fenti eszmefuttatást mi sem bizonyítja jobban, mint a Sopron környéki népszavazás, ahol a német többség ellenére is 72%-os aránnyal a Magyarországhoz való csatlakozást választották. Pedig Ausztriában nagyobb volt az életszínvonal, de mégis a magyar nemzethez való tartozás tudata győzött!
Gondoljunk bele, ha demokratikus módon népszavazást tarthattak volna a Magyar Királyságtól elcsatolandó térségekben! Valószínűleg ma is “Nagy-Magyarországban” élnénk, de az biztos, hogy a területek döntő többsége hazánk része maradhatott volna.
De akkoriban (akárcsak ma!) a nyugati nagyhatalmakat nem érdekelte a demokrácia, sem a valóság. Kiszolgálták a nemrég létrejött kis államocskák vérgőzös, elképesztően túlzó területi követeléseit. Kizárólag pillanatnyi gazdasági, geopolitikai érdekből megcsonkították szép hazánkat. Érdekük volt, hogy ne jöhessen létre egy rivális versenytárs itt Közép-Európában, mert Magyarország – ha egységes volt – akkor a legerősebb államok közé tartozott egész Európát tekintve. Egy erős központi vezetés esetében, pedig európai nagyhatalomnak számított hazánk, gondoljunk a honbiztosító hadjáratok Magyar Nagyfejedelemségétől kezdve az Árpád-kor több időszakán át, Nagy Lajos, majd Mátyás hatalmas Magyar Birodalmára.
A magyar nagyhatalom – Nagy Lajos Magyar Birodalma
Ezek a példák ma is megszívlelendőek egy egységes és erős nemzeti érzelmű vezetés mellett, már csak rajtunk magyarokon áll, hogy milyen magasra tudjuk felemelni hazánkat. Most kedvezőek a körülmények. Cselekedjünk hazáját építő magyarként, sokasodjunk, erősödjünk, neveljük gyermekeinket magyar szellemben! Ne engedjünk a globalizált világ devianciát hirdető áramlatainak. Hiszen ezek a nyugati erők és hazai kiszolgálóik csak kiszipolyozni szándékoznak bennünket.
A nemzetünk erősödése alapfeltétel, mert soha nem mondhatunk le az elcsatolt országrészeink magyarjairól. Az 1920-ban kényszerűségből aláírt diktátumot a magyar emberek többsége máig nem fogadta el, nem ismerte el. Máig érvényesek József Atilla Nem, nem soha versének sorai: “Ha eljő az idő – a magyar talpra kel, Ha eljő az idő – erős lesz a karunk, Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!”
Az 1920-ból származó sokszor idézett mondás hamarosan igazzá fog válni: „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz mindazon országok temetésén, amelyek most itt Magyarország sírját megásták.”
Bíró Csaba
A trianoni békediktátummal feldarabolt 1000 éves Magyarország a mai európai térképen.
Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »
