Április 15-én, 96 éves korában, egy New York-i idősotthonban elhunyt Szebenyi Endre (András) jezsuita biológiaprofesszor. A budapesti noviciátus után menekülnie kellett, Németországban, Belgiumban és az Egyesült Királyságban végezte tanulmányait. 1964–2003 között az Egyesült Államokban, a syracuse-i Le Moyne egyetemen tanított biológiát. Az amerikai északkeleti jezsuita provincia tagja volt.
Szebenyi Endre Szegeden született 1928-ban. Sebészorvosnak készült, de az érettségi évében hívást érzett Istentől, és egy nap alatt eldöntötte, hogy jezsuita szerzetes lesz. Először jezsuita nagybátyjának mondta el tervélt, később szüleinek is.
A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust 1947–1949 között, majd elöljárói kérésére külföldre távozott az egyre erősebb kommunista üldözés miatt.
Tizenketted-magával jutott át a magyar-osztrák határon, a szögesdrótakadály alatt, Hegykő közelében. Az osztrák megszállás miatt tovább kellett menekülniük egészen addig, amíg Mariazell közelében átértek az amerikai zónába.
1949–1951-ben München közelében fekvő Assenhausenban magyar irodalmat tanult. 1951 és 1954 között belgiumi Leuvenben filozófiát hallgatott. 1954–1958-ban Oxfordban biológiát tanult, majd a közelben fekvő Chipping Nortonban végezte a teológiai tanulmányait 1958 és 1962 között.
1961-ben pappá szentelték. Édesapja addigra elhunyt, de édesanyja ott lehetett a szentelésén.
Tercia probációját, azaz a a jezsuita képzés utolsó szakaszát 1962 és 1963 között a kanadai Saint Jérôme-ban végezte.
1964-től 2003-ig a syracuse-i Le Moyne egyetemen tanított biológiát. 1968-ban doktorált. Már az az amerikai keleti provincia tagjaként 1988-ban professzorrá nevezték ki.
Forrás és fotó: Jezsuita.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


