Az „autizmus, autista” kifejezések a görög „autos”, azaz „egyedül, magányosan” kifejezésből származik. A szó hűen írja le az autista egyik legnagyobb problémáját: nem képes, vagy csak nehezen, szűkre szabott korlátok között kapcsolatot teremteni a környezetével. Nem egyszerű magatartászavar, noha a tünetek átfedik egymást, hanem az idegfejlődés minden területét sújtó tünetcsoport. Érintettek a kognitív képességek, beszéd- és nyelvtanulási készség, a családi, iskolai és korosztályon belüli kapcsolatok, esetenként hiperaktivitás.
Az érintettek mintegy egyharmada intellektus-hiányos, negyedük alacsony, 70-85-ös IQ-val rendelkezik, negyvennégy százalékuk viszont kimondottan átlagon felüli képességekkel bír, amelyek azonban nagyon szűk, specifikus területekre korlátozódnak. (A közismert film megrázó jelenetei juthatnak eszünkbe, amelyben a főhős meg tudta mondani ugyan, hogy egy asztalról leesett gyufásskatulyában hány szál gyufa van, később a kaszinóban elég tűrhetően megtippelte a kártya- vagy rulett-eredményeket, de sem a saját testvérével, sem a környezetével nem volt képes kialakítani szinte semmilyen kapcsolatot.
Időről időre felröppen a hír, hogy valamilyen forradalmian új módszerrel, netán csodaszerrel, esetleg egy rendkívüli diétával, amit csak nemrég fedeztek fel – nagy valószínűséggel brit tudósok -, hogy az autizmus, mint olyan, immár gyógyítható. Eddig ezen módszerek egyike sem váltotta be a hozzájuk fűzött vérmes reményeket, esetleg azok reményeit, akik ily módon jelentékeny összegekkel könyítették meg a csodákban hinni akarók pénztárcáját. Szemmel látható javulásokat viszont szerencsére el lehet érni. Sok munkával, rengeteg türelemmel valóban elérhető, hogy az autista jó értelemben véve az autista-spektrum egyik végéről a másik felé „tolódjon el”, legalábbis részben tudjon kommunikálni, és így jelentős lépést tegyen egy önállóbb élet felé.
E módszerek egyike a kaniszterápia, magyarul kutyaterápia. A nagykaposi Kondor Szilvia régóta foglalkozik autista gyerekekkel, a kedves olvasók már találkozhattak vele a Körkép hasábjain, mint kompromisszumot nem ismerő állatmentővel. Számára több, mint kézenfekvő volt az ötlet, hogy e két, sok szeretetet igénylő tevékenységet összekösse. Milyen egy kutyaterápiás foglalkozás? Milyen eredményeket képes így elérni és hogy milyen váratlan akadályokkal kell szembesülnie?
Mikor és milyen figyelmeztető jelek utalhatnak arra, hogy egy gyerekkel egyáltalán valamilyen probléma van?
A figyelmeztető jelek nagyon korán megjelenhetnek, de a szülők tájékozatlanok: nagy részük vagy nem tudja, mivel állnak szemben, vagy nem veszi tudomásul. Jellemző a szemkontaktus hiánya, a mutizmus, tehát a beszédkészség hiánya, zárkózottság, a gyerekkel nehéz kapcsolatot teremteni, stb.
Hogyan dől el egyáltalán, hogy egy gyerek már hivatalosan is autista?
Ezt már szakemberek döntik el: neurológus, pszichiáter, pszichológos. Ha a a diagnózis bebizonyosodik, a gyerek a „speciális igényű gyerek” kategóriába kerül. Mehet iskolába, de asszisztensi felügyelet szükséges hozzá. Az orvosok egyébként kicsit túl könnyen dobálóznak az autista diagnózissal. Ebben azért benne van az is, hogy még a szülő is hamarabb fogadja el ezt, mint mondjuk, a születéskor fellépő oxigénhiány következtében kialakult szellemi visszamaradottságot.
Hogyan reagálnak a szülők?
Kételkednek. Struccpolitika. Vagy kétségbeesnek. Van, aki nem képes elfogadni, vannak, akik elhagyják a családjukat. Egy autista gyerekhez szinte végtelen türelem kell. A szülők olykor mindent feladnak: munkahelyet, ambíciókat, személyes kapcsolatokat. Súlyos autista gyerek lehet agresszív, van, amelyik engem is megharap. Vagy nem hajlandó felszállni semmilyen tömegközlekedési eszközre. Autó hivatalosan ugyan igényelhető, de valami eszméletlen mennyiségű utánjárás, papírozás kell hozzá. A szülők közben valóságos halálfélelmet élhetnek át: mi történik majd a gyerekkel, ha ők már nem lesznek? Hisz úgy, mint ők, már többé senki nem fog törődni vele.
És a közvélemény?
Közömbös. Bár valószínűleg nem sokáig. A prognózis szerint 2040-re a gyerekek nyolcvan százaléka már problémás lehet. Most egy osztály nyílott az alapiskolán, pár év múlva már nem fogják győzni. Egy ilyen autista hullámra nincsenek felkészülve sem a szülők, sem az egészségügy, sem az állam. A rendszer, egyelőre, rosszul működik.
És azt nem kérdezik, hogy ugyan mit tud ezen segíteni egy kutya?
Kutyatulajdonosoknak, állatbarátoknak nem kell magyarázni, milyen pozitív hatással van egy állat közelsége az emberekre.
Igaz. Nekem is van kettő. Meg öt macska. De ők csak engem nyugtatgatnak, meg olykor halálra idegesítenek. Egy terápiás kutya ettől azért biztosan többet tud.
Hogyne. Először is, le kell vizsgáznia. Lédával, a mostani terápiás kutyámmal Kassára jártunk, pontosabban Bárcára. Előtte volt Csiki, ő már nyugdíjas, Eperke sajnos meghalt. Léda sikeresen tette le a kétnapos záróvizsgát. Ez két évre szól, aztán meg kell ismételni. Viszont utazhat akár repülőgépen is. Más kérdés, hogy nem minden légitársaság veszi fel.
Miért éppen kutya?
Nem muszáj. Van delfinterápia is. Egyébként nem is olyan messze innen, a határ másik oldalán, Ukrajnában.
És milyen fajta kutyák a jó terápiás kutyák?
Nincs fajhoz kötve. Léda sem fajtiszta, de olyan magyar vizsla-jeleket mutat.
És hogyan jutottál hozzá? Vetted?
Nem, őt én mentettem. Türelmesnek mutatkozott, a terápiás kutyákat elsősorban a természetük alapján választják ki. Léda békésen tűri, hogy a fülébe, szájába nyúljanak. Magától is lefekszik a gyerekek közé. A legsúlyosabb esetekkel viselkedik a legtoleránsabban. Viszont nyúl, macska, madár nem lehet a közelében, mert akkor nem dolgozik. Persze lehet vásárolni is terápiás kutyát.
Akkor minden kutyából lehet terápiás kutya?
Bizonyos korlátok között. Egy évnél fiatalabb nem lehet, tehát nem lehet kölyökkutya, az még túl fegyelmezetlen. Nagyon idős sem lehet, öreg kutya, az már nem annyira türelmes. Persze lehet vásárolni is betanított kutyát. De mindez hiába, ha a gyereknek nincs…hát, „állatérzéke”. Például, ha egyszerűen észre sem veszi a kutyát.
És akkor tulajdonképpen hogyan is zajlik egy ilyen foglalkozás?
A simogatásterápia mindig „bejön”. Egyszerű. Beszédkészség-fejlesztés a kutya segítségével: Léda élő szemléltető eszköz. Gyerekek, hol a fületek? Itt van, látjátok, Lédának is van füle. Hol a lábatok? Ez az, Lédának is van lába. Mi az, hogy barna? A kutyus barna. Így aztán az egyik gyereknek, Nikolasnak az első szava, amit kiejtett, az volt: Léda. A kutyának is intenzív egy ilyen együttlét, két óránál többet nem is dolgozhat.
Milyen az igény a foglalkozások iránt ?
Egyre nő, de ez a dolog nálunk még nagyon gyerekcipőben jár. Kevesen értik meg, miért kell egy kutyát bevinni az óvodába, nyugdíjasotthonba, bárhová. Az az autista jut eszembe, aki bentlakásos iskolába járt, és nem beszélt. Aztán egyszer a szülei hallották, hogy a csűrben mégiscsak beszél valamit- a kutyához. Így kerültünk kapcsolatba. Az óvodába járok rendszeresen, irgalmatlan mennyiségű papírozás után, az igazgató nő pozitívan állt hozzá. De szívesen vállalunk bárhol bemutatókat, természetesen ingyen.
Szlovákliában jelenleg kb. ötvenezer autista él. A becslés azért ilyen bizonytalan, mert nem minden autista diagnosztizált. Még a felnőttek között sem. Ez a szám növekszik, egyelőre nem tudjuk, miért. Nem ismeretes semmilyen biológiai marker, amellyel vérből, vizeletből, szövetmintából kimutatható lenne. Nincs megelőzése. Nincs orvossága. Annyi látszik bizonyosnak, hogy már születés előtt elkezdődik. Öröklődéstől független, nagyon okos, művelt szülőknek éppúgy lehetnek autista gyerekei, mint bárkinek. Érdekes tény, hogy huszonhat fiúgyermekből egy autista, a lányoknál viszont csak száztizenhatra esik egy. Korai diagnózis esetén nagyobb az esély az önálló életre.
A szülők az első természetes reakciótól, a hitetlenségtől az egész negatív érzelmi skálán végigvándorolnak, a félelemtől a pánikig. Egy szülő sincs rá felkészülve, hogy az ő gyereke nem olyan, mint a többi. Hogy esetleg nem lesz majd képes önmagáról gondoskodni. Megszoktuk, hogy mindig van valamilyen megoldás. Hisz manapság olyan járványokat gyógyítanak, amelyekbe valaha emberek milliói haltak bele. Olyan operációkat végeznek napi szinten, már nem is olyan nagy kórházakban is, amelyek alig pár éve még csodaszámba mentek.
Hogy a szülők felkészületlenek? Azok. Mások nem is lehetnek. Ugyan ki gondol arra, mikor gyereket, jövőt tervez, hogy valami baj lesz?
Tóth Ferenc
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
