Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Magyar Péter arról is ír, hogy megszüntetik a kriptovaluták kriminalizását, illetve határoztak a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építésének ügyében.

A kormányfő úgy fogalmaz, hogy fontos döntést hoztak a 6000 milliárd forintos uniós források felhasználásáról. Emellett az eredeti javaslat további szigorításáról határoztak „az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

Hangsúlyozza, hogy elrendelték a felkészülést a várható kánikulahelyzetre, valamint döntöttek a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügyében.

Hírdetés

Kitér rá, hogy megtárgyalták a rövidesen bevezetendő vagyonadó szabályozás első tervezetét.

Magyar Péter végül beszámol róla, hogy a közintézményekből eltávolítják „az úgynevezett Nemzeti Hitvallást”.

A bejegyzést azzal zárja, hogy csütörtökön 11 órakor részletes tájékoztatást adnak a kormány döntéseiről.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »