Történelmi pillanat a Selye János Egyetemen: sokrétű együttműködés követi a memorandum mai aláírását

Történelmi pillanat a Selye János Egyetemen: sokrétű együttműködés követi a memorandum mai aláírását

A Nemzeti Emlékezet Intézete és a Selye János Egyetem közös memorandumának aláírására került sor június 2-án az SJE Rektori Hivatalának üléstermében. A jelentős eseményen egyúttal bejelentették az SJE RTK XX. századi Egyháztörténeti Kutatóintézetének megalapítását.

Somogyi Alfréd, a Református Teológiai Kar dékánja üdvözölte a Nemzeti Emlékezet Intézete – ÚPN elnökét,  Jerguš Sivošt, valamint munkatársait, Adela Martinkovičovát és Peter Jašeket, továbbá Bukovszky László kormánybiztost s az SJG képviseletében Juhász György rektort és helyettesét, Bukor Józsefet.  Miután történelmi pillanatnak nevezte a memorandum aláírását, köszönetet mondott a kezdeményezőjének, Bukovszky kormánybiztosnak.

Juhász György rektor a beszéde elején ugyancsak megköszönte a kormánybiztos mindennemű segítségét, s reményét fejezte ki, hogy ő majd történészként is közreműködik a közös munkában. Hangsúlyozta a kölcsönös együttműködési megállapodás aláírásának jelentőségét. Mint mondta: az a közös tudományos együttműködésről, kutatásról és szakmaiságról szól. A kétoldalú együttműködés tartalmáról elárulta: az a közelmúlt tudományos szintű tanulmányozása, alaposabb megismerése és a 20. század eseményeinek értékelése lesz.

„Az efféle tudományos tevékenység sem a politikai ideológiát, sem pedig a nemzetiséget nem ismeri, csak minőséginek kell lennie. Az intézményeink feladatai azon törvénybe vannak foglalva, amelyek a tevékenységünk iránymutatói, s azok teljesítése során majd a ma aláírt megállapodás alapján működünk együtt” – fogalmazott.

Ahogy elhangzott: a 2002-ben alapított Nemzeti Emlékezet Intézete – ÚPN Szlovákia egyik legifjabb, ám nagyon fontos intézménye, míg az SJE alapításáról szóló jogszabályt 2003-ban szavazta meg a parlament, majd 2004-ben beindult annak működése. Mintegy két évtized elteltével végre egymásra talált a két intézmény. A magyar egyetem Református Teológiai Kara Történettudományi Tanszékének és a Tanárképző Kar Történelmi Tanszékének szakemberei azonban eddig is aktívan foglalkoztak a közel- és régmúlt történelmének hazai vonatkozásaival is.

„Fokozott figyelmet fordítanak a szlovákiai keresztény egyháztörténet kutatására  és a hazai magyarság történelmére. Ez az értékes munka a felsőfokú oktatás és a tudományos kutatás terén is megnyilvánul. Az említett tanszékeken dolgozó kollégáink e területeken már sok értékes tudományos és szakmai eredményeiket, cikkeiket publikálták, valamint olyan monográfiákat jelentettek meg, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a közös múltunk megismeréséhez. Annak ismerete nélkül nem lehet megalapozni a stabil a progresszív jövőnket” – magyarázta az SJE rektora, aki kifejezte az amiatt érzett örömét, hogy az együttműködésük ma hivatalos jogi keretet kapott. 

Hírdetés

„A ma általunk aláírandó memorandumnak köszönhetően az egyetemünk tudományos dolgozói előtt is megnyílnak az UPN archívumának kapui, és  kiszélesedik a közös munkánk. Közös tudományos konferenciákat, ismeretterjesztő rendezvényeket, valamint szakmai konzultációkat fogunk tartani a szemináriumi, bakalár, diploma és doktori munkák kapcsán, valamint közös publikációkat adunk ki és közös projekteket valósítunk meg, a hallgatóink pedig szakmai gyakorlatokon vehetnek majd részt az ÚPN munkahelyein” – részletezte a tervezett munkájuk tartalmát. 

Mindezt azért is nagyon fontosnak tartja, mert az SJG küldetése a tudás, műveltség átadása, illetve a tudásalapú társadalom, az erkölcsi értékek és a harmonikus, alkotó személyiség fejlesztése, valamint hozzájárulás a szabad gondolkodás és a szabad tudományos kutatás műveléséhez. Mindez összecseng az SJG hosszútávú fejlesztésére vonatkozó szándékkal is.

Az együttműködésük első gyümölcse már a memorandum aláírása előtt beérett: az említett történettudományi tanszéken megszületett a gondolat, hogy létrejöjjön a 20. század egyháztörténetével foglalkozó kutatócsoport, ami több olyan keresztény egyház és vallási gyülekezet kutatását végezné, amelyek a közelmúltban kötődtek a hazai magyarsághoz. E csoport majd az itteni magyar papok, lelkészek, gyülekezete történetét is feldolgozná.

„E munkafolyamat kapcsán az illetékes karon megalakul az SJE RTK XX. századi Egyháztörténeti Kutatóintézete. Bízom abban, hogy e témakörrel kapcsolatban pár év alatt megbízható információkra teszünk szert s azokat fel is dolgozzuk…” – jelentette be a rektor, hozzátéve: teszik majd mindezt a felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Azért is, mert e területet korábban még nem térképezték fel oly´ mértékben, mint a felvidéki magyarság történelmének további szegmenseit. Reméli, hogy a nagyszabású terveiket az ÚPN-nel együtt sikeresen megvalósítják, s komoly közös eredményeket érnek majd el.

Utána  Jerguš Sivoš, az ÚPN elnöke magyarul köszöntötte a jelenlevőket, s röviden bemutatta az intézetük célkitűzéseit. „Mivel az érdemi munkát csak 2003 májusában kezdtük el, annak éppen húsz esztendeje, tehát ez egy jubileumi pillanat is” – szögezte le, hangsúlyozva, hogy a sokrétű együttműködésükkel a magyarok és szlovákok megbékélését és egymás alaposabb megismerését is szolgálni akarják.

Bukovszky kormánybiztos is örömét fejezte ki a memorandum mai aláírása miatt. Kiemelte, hogy a kisebbségi jogok és nyelvhasználat biztosítása mellett nagyon fontos a közös szakmai tevékenység is. A valós tények feltárásával és közzétételével ugyanis remélhetőleg megelőzhető a sorsfordító, régi nagy hibák elkövetése. Végül sikeres munkát kívánt a két intézménynek.

Az esemény záróakkordjaként Juhász György rektor Jerguš Sivošsall aláírta a memorandumot, s jelképes kézfogással pecsételte meg az együttműködést.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »